Gyanús volt a furgon rendszáma a rendőröknek, a tulajdonos érvelését nem akarták elhinni
Egy életben csak egyszer történik ilyen szürreális eset.

Egy életben csak egyszer történik ilyen szürreális eset.

Maratoni hosszúságú ülésen vesznek ma részt a képviselők.

Több mint tizennégymillió forintot sikerült kicsalnia az áldozataitól.
Egy életben csak egyszer történik ilyen szürreális eset.

Maratoni hosszúságú ülésen vesznek ma részt a képviselők.

Több mint tizennégymillió forintot sikerült kicsalnia az áldozataitól.

Megrázó történet.

Több négyzetméternyi élőhelyet tettek tönkre nem csak esztétikai szempontból.

A gyerekek védelme a legfontosabb, a törvényeket be kell tartani.

Z. Zsolt, a parkfenntartási biznisz kulcsembere cégcsoportján keresztül hosszú évek óta összefonódott ellenzéki kerületekkel.

Szentkirályi Alexandra szerint amit a Tisza Párt művel a baloldali pártokkal, az álszentség és a budapestiek szándékos átverése.

Még nem volt 14 a kislány, amikor kiszemelte magának.

Negyvenhat embert vert át.

A miniszterelnök elbúcsúzott a hatvanéves korában elhunyt Wachsler Tamástól.

A politikus beleugrott a Dunába a keddi pride-tüntetésen, végül újra is kellett éleszteni.

Hétfőn este a pride mellett tüntettek különféle politikai formációk a fővárosban, amelynek a vége totális káoszba torkollott.

A Steindl Imre-program vezetője idén részesült a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetésben.

Szentkirályi Alexandra őszintén beszélt a pride-ról.

A február végi adatok szerint a munkáshitelre kiutalt összeg már meghaladja a harmincmilliárd forintot.

A néhai politikus, a Steindl Imre-program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hatvanévesen hunyt el.

A lapunknak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán jelezte, hogy a gyülekezési jog csupán a békés tüntetésre terjed ki.

A Wikipédia-oldal felolvasásával kezdte.

Hankó Balázs emlékeztet, Európában is egyedüálló lépéssorozatot indított a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.