Lóháton teljesítette a kéktúrát
Egy pilisszentkereszti lovas, Slíz György úttörő jellegű és kalandos vállalkozása során lóval járta végig a kéktúra (OKT) útvonalát.

Egy pilisszentkereszti lovas, Slíz György úttörő jellegű és kalandos vállalkozása során lóval járta végig a kéktúra (OKT) útvonalát.

A Magyar Honvédség számára mérföldkőnek számító korszak köszöntött be az új haditechnikai eszközök rendszerbe állításával.

Lánya a temetés időpontját is elmondta.

A tengerentúlon is bőven lenne támogatója egy ilyen döntésnek.

Magyar Péter azért váltogatja a tényleges pozícióját, hogy elkerülje a politikai következményeket odahaza – állította az Európai Néppárt szóvivője.

A győri nyomozók egy kivétellel elfogták a banda tagjait.

Megdöbbentő állapotok, halott állatok, és egy sikeres mentőakció a rendőrséggel együttműködve.

Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is kaptak többen.

Az EU-s tendencia ezt mutatja.

A fővárosban nőtt a tanácsadók száma és fizetése is, Kiss Ambrus lett a legjobban kereső szakértő.

Sok lesz a napsütés a csillagászati tavasz első napján.

A momentumos politikusok tombolása alatt Kunhalmi Ágnes fuldokolni kezdett a sok füsttől, Bányai Gábor fideszes képviselőnek pedig sürgős orvosi ellátásra volt szüksége.

Bizonyíték van arra, hogy régóta átverik a választókat, a Fidesz tüntetést szervez a megszorítás ellen.

Korábban érdektelenség övezte a baloldal konzultációs kezdeményezéseit.

Áldatlan állapotok uralkodnak a kerületben.

Karácsony Gergelynél is van egy határ a pride pártolásában?

A Budapest Airport szerint megfelelően jártak el.

Nagy Márton sok elvárást támaszt az új elnök felé.

A szervezet 2023-ban nyitott irodát hazánkban, és azonnal elkezdtek pénzt osztogatni.

Mindemellett Magyar Péter gúnyosan kommentelte Mészáros Nóra, a Hír TV műsorvezetőjének nyílt levelét.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Párbeszéd az a „párt”, amelyik akkor is szét tud szakadni, ha csak egy tagja van – írta a publicista.

Megszólalt a rendőrség is.

Zalában történt a tragédia.

A beteg a tünetek jelentkezése előtt szarvasmarhát vágott.

Brüsszel mindent megtesz, hogy megkerülje a magyar vétót, és gyorsítósávon juttassa az Unióba Ukrajnát.

Újabb felvétel terjed a közösségi médiában.

„Mi nem fogjuk hagyni, hogy spekulánsok segítségével lerontsák a magyar családok életszínvonalát.”

A kapus reményei szerint december 13-án a Portsmouth elleni bajnokin már újra kerettag lehet a csapatában.

Hatodik vb-jén vehet részt jövőre a portugál klasszis.

Bíróság elé áll egy román sofőr, aki egy vétlen autóst is eltalálva okozott óriási balesetet az M1-esen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.