Zsigó Róbert a kormány nevében adta át jókívánságait nőnapra
A kormány azt szeretné, hogy a nők életük minden területén még több segítséget kapjanak.

A kormány azt szeretné, hogy a nők életük minden területén még több segítséget kapjanak.

„Nobel-díjas” beszélgetésen volt a miniszterelnök.

Az anya súlyosan elhanyagolta mind az öt gyerekét, köztük a 12 éves Rebekát is, akit behálózott, majd megölt egy 32 éves férfi. Az anya évekre börtönbe kerülhet.
A kormány azt szeretné, hogy a nők életük minden területén még több segítséget kapjanak.

„Nobel-díjas” beszélgetésen volt a miniszterelnök.

Az anya súlyosan elhanyagolta mind az öt gyerekét, köztük a 12 éves Rebekát is, akit behálózott, majd megölt egy 32 éves férfi. Az anya évekre börtönbe kerülhet.

Érvelési hibába futott bele az Emberség Erejével Alapítvány, amikor érvelési hibát rótt fel az ukrán csatlakozás kapcsán a kormányoldalnak.

Szentkirályi Alexandra szerint amit a Tisza Párt elnöke művel nőnap alkalmából, csak üres gesztus.

Hiába voltak nagy béremelések az egészségügyben, a MOK vezetése ekkora orvosi béremelés mellett is politikai akciókat szervez.

A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja.

A hegyimentőknek kellett elvégezniük a holttest elszállítását.

Érdekes számokat mutat egy friss közvéleménykutatás.

Igazi kirándulóidő várható.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint hogy a magyar nyugdíjrendszert ne érje külső sokk, a kormánynak elkerülhetetlen, hogy ebben a kérdésben is konfliktust vállaljon Brüsszellel.

Január óta csupán három fővel emelték a rendészeti létszámot, az emberek továbbra sem érzik magukat sokszor biztonságban.

A bukott jobbikos pár éve már egy színpadon állt Dobrev Klárával.

Drog, prostitúció, illegális fegyverek, szervezett bűnözés: ez várhat ránk és a többi tagállamra.

A Magyar Nemzet összeállítása a hét legérdekesebb videós híranyagaiból.

Nincs olyan, hogy jó vagy rossz kábítószer, csakis a kábítószer van. A kábítószer-kereskedők elleni könyörtelen fellépést ígér Horváth László.

Célba ért az uszítás.

A Tisza Párt elnöke nem bírja a kérdéseket, az emberei pedig minden erejükkel védik őt.

Csütörtök este az Árkád felső szintjén hömpölygött a víz, ezzel megzavarva a vásárlók és az ott dolgozók nyugalmát.

Előre kitervelte és hidevérrel véghez is vitte a gyilkosságokat a 26 éves magyar férfi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.