Pezsgőfürdő, moziterem, családi monogramos üvegcímer – bemutatjuk Ruszin-Szendi Romulusz luxusvilláját
Egykori kollégái szerint a leváltott vezérkari főnök, úgy gondolta, neki ez jár.

Egykori kollégái szerint a leváltott vezérkari főnök, úgy gondolta, neki ez jár.

Az építésükkor a szakemberek hatvan évet jósoltak a házgyárakban készült épületeknek.

Főként a középső országrészt érinti.
Egykori kollégái szerint a leváltott vezérkari főnök, úgy gondolta, neki ez jár.

Az építésükkor a szakemberek hatvan évet jósoltak a házgyárakban készült épületeknek.

Főként a középső országrészt érinti.

Esküt tesz az időközi választáson győztes fideszes képviselő.

A főpolgármester drámainak ható beszédet mondott el a Momentum Mozgalom tiltakozásán, Oroszország budapesti nagykövetége előtt.

Lassan melegszik a levegő.

Nagyon sok tűszúrásos balesetről szóltak a hírek a tűcsereprogram ideje alatt.

Íme, ilyen időre számítsunk idehaza a jövő héten.

Alain Delon, Platini és Gerd Müller is menő.

Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal, és ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.

Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.

Most kell bátran és nagyban gondolkodni. Ezért azt javaslom önöknek, magunknak, hogy 2025 legyen az áttörés éve – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ez az esemény ugyan csak egy volt a romagyilkosságok sorában, mégis ez vált a szörnyű gyilkosságsorozat emléknapjává – írta a Fidesz budapesti vezetője.

A gyermekes családok és az édesanyák újabb jelentős adócsökkentéseket kapnak a kormánytól.

Egyre nehezebben gurulnak a dollárok a baloldalnak és a liberálisoknak – írta a Fidesz frakcióvezetője.

A KINCS kiszámolta, mennyivel marad több pénz a több gyermeket nevelő, dolgozó szülőknél.

A DK vezére ma is elképesztő hazugságcunamit zúdított ránk, de azért két dolog kiderült!

A balliberális publicista továbbra sem gondolja, hogy a pedofília bűn lenne.

A DK elnöke maroknyi ember előtt megtartotta évértékelőjét.

Felmerül a gyanú, hogy szombaton színtiszta kormányellenes provokáció zajlott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Nagyon szoros az olasz bajnokság élmezőnye.

A vezetőedző a Celta Vigo legyőzése után reagált a kritikákra, a mesterhármast szerző Robert Lewandowski is értékelt.

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.