Megvan a megállapodás az oroszokkal a paksi hitelről
Putyin elnök már aláírta a kapcsolódó törvényt.
Putyin elnök már aláírta a kapcsolódó törvényt.
A férfi végül elakadt a kavicsokban, így az autót is ki kellett menteni.
Megfosztják Magyarországot a neki járó uniós pénzektől – mondta lapunknak Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Putyin elnök már aláírta a kapcsolódó törvényt.
A férfi végül elakadt a kavicsokban, így az autót is ki kellett menteni.
Megfosztják Magyarországot a neki járó uniós pénzektől – mondta lapunknak Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
A hazai csokoládéműhelynek ez már huszonkettedik és huszonharmadik nemzetközi elismerése.
Az Örs vezér téren szinte már megszokott az agresszív hajléktalanok jelenléte.
Tóth Erik szerint az Egyesült Államok minden szakmai alapot nélkülöző politikai döntést hozott.
Az egész család beszállt a balhéba.
Az üzletben járt Kálmán Olga is, aki arra számított, hogy Márki-Zay Péterrel közösen dedikálhatja a róla írt könyvét.
Küszöbön a hidegfront és a zivatarok.
Hetek óta nem találják meg.
A Városligettől a Tabánig számos különböző helyszínen zajlanak majd a Szent István-napi ünnepségek, amelyre kortól függetlenül miden érdeklődőt várnak.
A díjazott tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar ízek utcájában a Várkert Bazárban, valamint országszerte több száz cukrászdában.
Az utóbbi években visszaesett a kérelmek száma.
Eddig is trükköztek a szabályokkal, amivel a kettős állampolgárokat szűrték volna ki.
Az uniós intézmények gazdálkodását is úgy kellene vizsgálni, mint ahogy az EU vizsgálja a tagállamokat – mondta lapunknak Petri Bernadett szakértő.
A magyar fiatalok nagyobb része 2050-re saját lakást, házasságot, gyermekeket és magyarországi életet lát maga előtt – derül ki az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásából.
A legkeresettebb 54 európai bűnöző közé bekerült nehézfiúkra életfogytiglani fegyház várhat.
Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án fél tizenegykor Esztergomban mond beszédet, az ünnepség fénypontja pedig az este 9 órától kezdődő tűzijáték lesz.
Több mint tizenkétmillió tankönyvet rendeltek az iskolák.
A rendőrség nem hagyja annyiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Térségünkben minden ország növeli az elrettentési képességét, Magyarország is reagál az új kihívásokra.
Napi hétmilliós kár is lehet a XII. kerületben.
A környéken élőket már figyelmeztették a hatóságok.
A Budapesti Fidesz elnöke elmondta, Magyar Péternek fogalma sincs arról, milyen munka zajlik a fővárosban.
A város vagyona vajon tényleg el fog-e tűnni a Szova feneketlen kútjában? Elképesztő dolgok történnek a vasi megyeszékhelyen.
Az egykori főpolgármester szerint a kormány és Karácsony Gergely kapcsolata javulni fog.
A magyar kormány álláspontja egyértelmű.
A japán politikai rendszer szerint a párt belső választásának győztese egyből a kormányfő utódja is lesz.
Neurotikus személyiségszerveződést figyeltek meg a Tisza Párt elnökénél.
Új fejezet nyílik az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések elleni küzdelemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.