Az egekben a bitcoin árfolyama, minden rekordot megdöntött a délelőtti szárnyalás
A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.
A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.
Bár közeledtek az álláspontok, a felek egyelőre nem tudtak megegyezni a VKF mai tárgyalási fordulóján.
Nem kerül forgalomba.
A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.
Bár közeledtek az álláspontok, a felek egyelőre nem tudtak megegyezni a VKF mai tárgyalási fordulóján.
Nem kerül forgalomba.
Szijjártó Péter: A mintegy harmincegymilliárd forint értékű fejlesztést az állam 5,3 milliárd forinttal támogatja.
Ez lesz a legnagyobb tétel a költségvetésben.
A külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán szólalt fel.
A lehetséges helyszínről Magyarországgal is tárgyal a kínai óriásvállalat.
Az érintett autótulajdonosoknak akár a tizenöt százaléka is lecserélheti meglévő szerződését.
Ezúttal nem örülhet mindenki.
A halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel felére sikerült leszorítani.
Nem csak a kiadott lakás hozhat számottevő nyereséget.
Lendületet vett 2024-ben a Paks II. beruházás: gőzerővel folyik az építkezés, a terület-előkészítés befejezéséhez közeledik.
– Brüsszel most letagadja, de igenis azt követeli a magyar kormánytól, hogy szüntessük meg a 13. havi nyugdíjat – mondta a Fidesz politikusa.
Inkább vigye vissza.
Küszöbön a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodás megkötése.
Legutóbb szeptemberben csökkent az irányadó ráta.
Hihetetlen.
Bábolna már a környezettudatosságban is korán az élen járt.
Az intézkedések az adócsökkentések politikáját viszik tovább.
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok és a családok számára országszerte biztosítsa a megfizethető lakhatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jelenleg éves szinten csaknem kilencvenezer légiutas közlekedik a két ország között.
Brüsszel a szabadkereskedelmi egyezménnyel beengedné a kevésbé szigorú feltételek közepette előállított dél-amerikai importot.
Egyes településeken több tucat új ingatlan építése is megkezdődhet.
A béren kívüli juttatásként adható havi 150 ezer forintos támogatás lakbérre vagy hiteltörlesztésre fordítható, és jól kombinálható a fix 3 százalékos kölcsönnel.
Tovább javul hazánk energiabiztonsága.
Költözési hullám is elindulhat a kedvező lehetőség hatására.
Az elpusztult állat teteme a vadásztársaságot illeti, elvitele lopásnak minősül.
Jövő héten javíthat mindkét magyar csapat.
A japán extraklasszis a súlycsoportok nélküli ranglista vezetője.
Tamási Áron életművének jó ismerője új kötettel jelentkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.