Trump elmondta, hogy mikor lesz megállapodás Ukrajnával
Bejelentést tett az amerikai elnök.

Bejelentést tett az amerikai elnök.

Új-Mexikó területén amerikai katonákkal védenék a határt.

Magyarország megvétózta Ukrajna támogatását.
Bejelentést tett az amerikai elnök.

Új-Mexikó területén amerikai katonákkal védenék a határt.

Magyarország megvétózta Ukrajna támogatását.

A háborút követően Ukrajna akkora teherré válna bármelyik, vonzáskörzetébe kerülő ország számára, hogy gyakorlatilag csődbe vinné az adott államot vagy államalakulatot.

Az agrárminiszter többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán mezőgazdaság eltérő termelési szerkezetben, eltérő minőségi körülmények között, akár GMO-s termelésből származó növényekkel

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Európa a militarizáció útjára lépett.

Az ukrajnai Kropivnickij városában tíz sérültje volt egy orosz támadásnak.

Igaz, nem úgy, ahogy a legtöbben várták.

Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese nem sajnálja azokat a cégeket, amelyek nem térnek vissza Oroszországba.

Stocker és Ausztria a közös uniós védelmi politika mellett áll ki.

A turistát csodával határos módon sikerült élve kiszabadítani.

A NATO korábbi főtitkára szerint az Egyesült Államok nem fog kilépni a szövetségből.

A testület a brüsszeli csúcstalálkozó során sajnálatát fejezte ki a Hamász terrorszervezet túszokkal kapcsolatos magatartása miatt, miközben hangsúlyozza az EU elkötelezettségét a kétállami megoldás mellett.

– Mi nem megyünk bele abba, hogy egy olyan közös európai álláspont jöjjön létre, amelynek Magyarország is része, és amely háborúpárti – mondta a miniszterelnök a Patriótának adott interjúban.

Magyar Péterék brüsszeli pártja, Gyurcsányék brüsszeli pártja és a Momentum brüsszeli pártja az európai parlamenti nagykoalíció részeként a háború folytatására szavazott – jelentette ki csütörtökön a Fidesz–KDNP európai parlamenti frakciója.

Az orosz biztonsági tanács titkára reagált a francia elnök fegyverkezés megerősítésére vonatkozó kijelentéseire.

A kitűzött célokat főként lakhatási, illetve megélhetési támogatással, magyar nyelvi képzéssel, munkaerőpiaci programmal, az állampolgári és interkulturális kompetenciák fejlesztésével, valamint pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtással tervezik megvalósítani.

Eddig lapított, de most megérkezett a parancs.

A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé bejegyzést az uniós csúcstalálkozó után.

– Mi önálló külpolitikát, önálló geopolitikai stratégiát akarunk vinni – szögezte le Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.