Jövőre az egész Kárpát-medencében elérhető lesz a Déryné-program
Mintegy négyezer előadással készülnek az új évadra.
Mintegy négyezer előadással készülnek az új évadra.
Száraz Miklós György regényt írt az élményeiről Bitang nyarak címmel.
A zenekar célja, hogy eljuttassa a népzenét a legnagyobb popszínpadokra.
Mintegy négyezer előadással készülnek az új évadra.
Száraz Miklós György regényt írt az élményeiről Bitang nyarak címmel.
A zenekar célja, hogy eljuttassa a népzenét a legnagyobb popszínpadokra.
A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző alkotás különleges, immerzív élményt kínál.
Éppen ott forgatott videóklipet.
A teljes Kárpát-medencében folytatódnak a hazai kulturális programok.
Az intézmény a fennállásának 200. évfordulóját ünnepli.
A klasszikus és a kortárs zene kiválóságai érkeznek.
Tények és hiedelmek.
A második koncert június 15-én lesz a Puskás Arénában.
Hét bemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház az új évadban.
Nemzetközi konferencián esett szó a régió jövőjéről.
Öt fiatal művésznek ítélték oda az elismerést.
Minden program ingyenesen látogatható.
Jesse Eisenberg magyarul köszönte meg a különleges élményt.
Átszámítva 23,5 milliárd forintot tehetnek zsebre a Gallagher fivérek.
Az operashow-t szeptember 22-én láthatja a közönség.
Konferencia kezdődik a pálos rend jövőbeli kezdeményezéseiről
A tárlat kettősségeket ébreszt a látogatóban.
A múzeum új kiállítóépülete a Nagyerdőben kaphat méltó elhelyezést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
José Cura operaénekes is érkezik.
Így buliztak Thomas Andersre a győriek.
Boban Markovics és zenekara, a Söndörgő és a Góbé is koncertet ad.
A 96. Ünnepi könyvhéten mutatták be az író új kötetét.
Június végén jön a KoreaON fesztivál.
Még két hónapot kell várni a nyár szerelmes filmjére.
Bán Mór majdnem megnyerette a rigómezei csatát.
Az angol sztárcsapatban két igazolás is ott volt a kezdőben.
Átcsoportosítás és elmaradt bérek – bajban a város.
Kéthetes célkörözési akciót indítottak a fővárosi rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.