Schumacher nem Senna
A Scumacher című sportdokumentumfilm nem tudta megismételni a Senna 2010-es sikerét.
A Scumacher című sportdokumentumfilm nem tudta megismételni a Senna 2010-es sikerét.
Újabb öt évig vezetheti a színházat. Pozsgai Zsolt drámaíró, rendezővel versenyzett a posztért.
Alkotó tevékenysége során tizenhat vers- és prózakötetet fordított magyarról angolra, többek között Kányádi Sándor és Faludy György műveit.
A Scumacher című sportdokumentumfilm nem tudta megismételni a Senna 2010-es sikerét.
Újabb öt évig vezetheti a színházat. Pozsgai Zsolt drámaíró, rendezővel versenyzett a posztért.
Alkotó tevékenysége során tizenhat vers- és prózakötetet fordított magyarról angolra, többek között Kányádi Sándor és Faludy György műveit.
Az Abstraction-Création csoportosulás tevékenységét és a párizsi 1930-as évek művészvilágát mutatja be a vasárnaptól látogatható tárlat.
A PirosLábos(ka) a kulturális portékák vására, zenei kínálatukat pedig az Ötödik Évszak zenekar Sziget-Világ-Zene projektje határozza meg.
Még a legnagyobb újdonságként beharangozott gendersemleges megközelítést sem sikerült igazán újszerűen előadni.
A tizenöt éve elhunyt Sütő András műveiben következetesen és határozottan kiállt a magyar nemzetiségi érdekek mellett.
A magyar–japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulóját köszönti a Cseresznyevirág-sziromlevél című kivételes szépségű könyv.
Konferenciát rendeztek a köztéren felállított alkotások helyzetéről, értékéről és a tér szerepéről.
Megnyílt a Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképeiből rendezett kiállítás a Capa-központban.
Ma este hat órakor nyílik Jan Bortkiewicz lengyel fotóművész kiállítása a Kolta Galériában.
A TTT Nemzeti beat-, pop- és rockarchívummá lett egyesített magángyűjtemény intézményesített keretek közé emelésének ötlete már korábban felvetődött.
A polihisztor énekes második albuma Enterieur 7 címmel lát napvilágot.
Mindenkinek akadnak könyvek az életében, amelyeket újra és újra elolvas, mert oly kedves és fontos munkák a számára.
Szeleczky Ildikó, a Vendégvárás Művészete Egyesület alapítója számos hazai és külföldi kiállítás rendezője.
A Berlinben legjobb rendezés díjával jutalmazott Természetes fény deheroizál minket és a 2. magyar hadsereget.
Csibi Krisztina igazgatót az elmúlt tíz évről és a születésnapi programsorozatról kérdeztük.
Emléktáblát avattak Kerényi Imre tiszteletére a róla elnevezett Kult-Magtár épületén.
Megőrzi a szuperügynök minden erényét a 25. James Bond-film, ám annyira emberi lett, hogy a néző akár barátjának is fogadná a főszereplőt.
Idén negyven éve, hogy a pártállam könnyűzenét is irányító kultúrpolitikusai találkoztak a hazai pop-rockzenészek legjelesebbjeivel Tatán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamarosan a Víz – Zene – Virág fesztiválon lép fel a zenész.
Országos roadshow-t indít a kulturális tárca.
Első kötet most című kötete az ünnepi könyvhétre jelent meg.
MOZ.GO: a veszprémi Óváros téren vetítik le a rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmet, a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus vígjátékot.
Kiss-Hegyi Anita vezeti a kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárságot a KIM-ben.
G. Fodor Gáboré lett 2024 történelmi tényirodalmi könyve.
A dunai sváb asszonyok viseleteit és történeteit ismerhetjük meg a Néprajzi Múzeum új kiállításán.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valójában minden esélye megvan a Fidesznek.
Újabb szankciókat jelentett be a brit kormány.
Eddig közel 400 ezer hallgatónak segített diplomához jutni a konstrukció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.