A kihagyott büntető után fenyegetőzik az NB I-es csapat vezetőedzője
Egyetlen gól döntött a két újonc egymás elleni mérkőzésén.

Egyetlen gól döntött a két újonc egymás elleni mérkőzésén.

Valter Attila is jól teljesített a Strade Bianche olasz egynaposon.

A Hertha a szintén szebb napokat látott Schalke ellen vívott alsóházi rangadót a másodosztályban.
Egyetlen gól döntött a két újonc egymás elleni mérkőzésén.

Valter Attila is jól teljesített a Strade Bianche olasz egynaposon.

A Hertha a szintén szebb napokat látott Schalke ellen vívott alsóházi rangadót a másodosztályban.

Veszélybe került az országos csúcs a fedett pályás Európa-bajnokságon.

A norvégok sorra elhullottak mellőle, egy svéd volt a legerősebb rivális.

Fenyő Noah már többször ott volt a frankfurtiak meccskeretében az Európa-liga alapszakaszában.

Robbie Keane szerint a siker titka, hogy kapott gól nélkül hozzák le a Loki elleni bajnokit.

Ezúttal Indian Wellsben érte utol Marozsán Fábiánt a végzet, hiszen a második körben francia ellenfele ellen kellett az első szettet követően visszalépnie.

A kecskemétiek csapatkapitányát nemcsak kiállították, de az ő szabálytalanságát követő büntetőből egyenlített a Fehérvár.

A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát.

A lilák vasárnap a Puskás Akadémia ellen lépnek pályára az OTP Bank Liga 23. fordulójában, ám kétséges, hogy nyugodtan tudnak majd a létfontosságú meccsre készülni.

Johannes Hösflot Klaebo eddig öt versenyszámból öt aranynál jár.

A paksiak kapusa, Szappanos Péter kiélezett meccsre számít Miskolcon.

Hosszú idő után először hagyhatna ki Premier League-meccset a Liverpool magyar sztárja.

A magyar gátfutó harmadszor jutott fedett pályás Eb-döntőbe.

Adott a remény, hogy 25 év után újra magyar érem születik a fedett pályás Európa-bajnokságon.

Marco Rose válaszából kitűnik, alighanem megelégelte, hogy folyton a kapuskérdést firtatják.

Reagált a hazai szövetség a magyarellenes incidensre, ami a román válogatott edzőtáborában történt.

A német sikeredző tavaly nyáron, kilenc év után hagyta ott az angol együttest.

A 17 éves, magyar és amerikai utánpótlás-válogatott futballista profi szerződést kapott az Inter Miamitól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.

Schäfer András a Bundesligában, Keresztes Krisztián a skót élvonalban talált az ellenfél kapujába.

Cakó Ferenc jubileumi kiállítása január 15-ig tekinthető meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.