Kifosztja a kasszát Budapesten, és Phelpset is túlszárnyalta az amerikai lány
Gretchen Walsh kilenc világcsúcsot úszott a Duna Arénában, ezzel már több mint 200 ezer dollárt keresett.

Gretchen Walsh kilenc világcsúcsot úszott a Duna Arénában, ezzel már több mint 200 ezer dollárt keresett.

A zalaiak megszakították hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat, míg a DVSC egymás után a hetedik idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni.

Ahogy közeledik a nagy ringháború második fejezete Uszik és Fury között, úgy jelentik be a sportág legnagyobbjai, kit tartanak a csúcscsata esélyesének.

A fővárosiak sikerükkel lezárták a Fehérvár elleni rossz sorozatukat.

Menedzsere, Esterházy Mátyás kijelentette, támogatottja immár világklasszis szintű labdarúgó, aki jóval az életkora előtt van érettségben.

A magyar válogatott a Portugália–Dánia NL-negyeddöntő győztesével, illetve Írországgal és Örményországgal csap össze.

A Nemzetközi Automobil-szövetség Ruandában tartotta meg az éves díjátadó gáláját.

A katalán edzőt is megviseli, hogy nem találja a kiutat a gödörből az együttese.

Világbajnok és olimpiai érmes úszónk búcsúja szimbolikus volt, miután kiszállt a medencéből.

A Wolfsburg 3-2-re kapott ki a német bajnokság 14. fordulójának nyitómérkőzésén.

Sorra nyeri a mérkőzéseit az angol csapat, de a csapat teljesítménye nem mindig tökéletes.

Vasárnap délután Franciaország ellen játszanak a bronzéremért a magyar lányok.

A Fulham elleni Premier League-meccsre készülve tűnt fel váratlan, új pozícióban a magyar játékos.

Thorir Hergeirsson dicséri a magyar csapatot, ugyanakkor szerinte a sok légiós a fejlődést gátolja.

Janurik Kinga jól szállt be a norvégok elleni meccsbe.

Dánia két góllal verte Franciaországot a másik elődöntőben.

A nemzeti válogatott 2025 szeptemberében kezdi meg menetelését a 2026-os világbajnokságon való részvétel felé.

A sorrendről idén is nemzetközi zsűri döntött, amelyet a világ 75 országának jeles sportújságírói, futballszakértői alkottak.

Fél órán belül kétszer úszott olimpiai bajnokunk a budapesti világbajnokságon, a végét már nem bírta.

Durván nyolcezer magyar szurkoló buzdítja a női kézilabda-válogatottat a Stadthalléban.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.