Párhuzamos történelem (2. rész)
A magyar kormány 1999-ben ugyanazt képviselte, amit a mostani háborúban.
A magyar kormány 1999-ben ugyanazt képviselte, amit a mostani háborúban.
Jugoszlávia bombázása idején a hazai és a nyugati balosok még a NATO ellen tüntettek.
Ha a baloldalnak szabad, akkor a Fidesz is nyugodtan alkotmányozhatna feles többséggel.
A magyar kormány 1999-ben ugyanazt képviselte, amit a mostani háborúban.
Jugoszlávia bombázása idején a hazai és a nyugati balosok még a NATO ellen tüntettek.
Ha a baloldalnak szabad, akkor a Fidesz is nyugodtan alkotmányozhatna feles többséggel.
Putyin megkezdte az elbitangolt Ukrajna visszaterelését „Oroszország anyácskához”, és föltett szándéka az amerikai bábkormány kiiktatása. Új világrend születik épp.
Nem olyan régen még elképzelni sem tudtuk volna, hogy mára az is megkérdőjeleződik, ki tekinthető nőnek.
Politikai elemzők szerint, a baloldalon nincsenek kormányzásra érett, megfelelő tudású, felkészültségű és tehetségű személyek.
Ördögi kör, hogy gyakran a menekülteket segítő NGO-k is a háborús gépezet részei.
A hazai baloldal atomellenes tevékenysége mögött is gyakran az osztrákok állnak.
A kazettás lőszer bevetésének tiltásáról szóló nemzetközi egyezményt sem az oroszok, sem az ukránok nem írták alá. Na, ez az.
Josh Hammer ítéletalkotása előtt vette a fáradságot, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen hazánk kormányfőjének személyiségéről, elgondolásairól.
A balliberális média szellemi és ideológiai erőszakszervezetté vált.
Fogalmunk sincs, mi történik valójában a harctéren vagy milyen események zajlanak a Kreml falai mögött.
Ukrajna viselkedhetett volna úgy is, hogy az ember szívvel-lélekkel mellettük álljon.
A nemzet biztonsága nem játék. Elég egy rossz lépés, egy meggondolatlan mondat, és a háború réme bekopogtat az ajtóinkon.
Ócska kampánycélra felhasználni egy háborút végtelenül gyalázatos viselkedés.
Az Ukrajnára vonatkozó amerikai stratégiát senki ne keresse Joe Biden fejében.
Gábor György tapicskol, toporzékol a gyűlölet folyójában.
A beképzelt liberális értelmiségnek fogalma sincs, milyen az élet a főváros határain túl.
A Nyugat kettős mércéje eltűri még az ukrán náci és szélsőjobboldali milíciákat is.
Szolzsenyicin előre jelezte a Szovjetunió széthullása okozta politikai következményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ELEMZŐI HANGERŐ – Aki még nem küldte vissza a szavazólapot, tegye meg, online is van rá lehetősége.
A termesztőknek minden évben új vetőmagot kell vásárolniuk, így egy csapásra függővé is válnak.
KÉT MAGYARORSZÁG – A Los Angeles-i szélsőbaloldali söpredék napok óta gyújtogat, fosztogat, rombol és tombol.
Ahol a jobboldal nyer, ott az EU hamarosan jogállamiságról és demokráciadeficitről kezd papolni.
CSENDES ÓRÁK – Szegeden egyre kevesebben ő-znek, de a remény hal meg utoljára.
Mi az, amit nem tekinthetünk tudománynak, sőt még ideológiának sem, hanem leginkább elmebajnak?
Az átlagos fejlettségi szint alatti tagok számára a csatlakozás csak hátrányokkal jár majd.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.