Teljesen mindegy, hogy a géppisztoly valójában egy játékfegyver, hogy a Kígyó-sziget katonái minden jel szerint hadifogságba kerültek, hogy Zelenszkij színészként éppen élete szerepét játssza. A narratívák háborújában az igazság nem számít. Ukrajna lerohanásával, Oroszország érdekeit figyelembe véve, Putyin rövid távon talán racionális döntést hozott, de az biztos, pályafutásának legnagyobb ballépése, hogy a narratívák fontosságáról nem akar tudomást venni.
A valamirevaló elemzők között is kevesen voltak, akik megjósolták volna, ennyire közel van a háború. Sosem fog már kiderülni, vaktában lövöldözött-e az amerikai diplomácia, amikor megjósolta a háború kezdetének időpontját. Nem is számít már. Mi, kétkedők abból indultunk ki, Oroszország elnöke racionális döntést hoz majd. Nem érdeke a háború, tehát nem lesz háború.
Nem bírná a szankciókat, néhány négyzetkilométer ukrán földért nem vállalja a gazdasági büntetést, Oroszország nincs kész erre, az orosz emberek sem akarnak háborút. Megfeledkeztünk róla, hogy a piac és a kölcsönös gazdasági függés pacifikációs hatásaiban bízva hasonló tévedés áldozatai lettünk 1914 és 1939 előtt is. A demenciával vívott harcában éppen vesztésre álló Joe Bidenhez képest Putyin különösen hidegfejű, számító, racionális figurának tűnik, nem csoda, hogy senki nem készült a háborúra. Rajta kívül!
Putyinnak bizonyára volt mesterterve Ukrajna megtámadására, csak le kellett porolni a korábbiakat. Az orosz elnök már a 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián jelezte, nem fogja sokáig tűrni az amerikai hegemóniát, s ha előbb nem, hát a 2008-as bukaresti NATO-konferencia után, ahol először merült fel komolyan Ukrajna (és Grúzia) észak-atlanti integrációja, biztosan nekiállt felskiccelni egy invázió látványterveit.
Az igazán érdekes kérdés nem az, hogy Putyin tudja-e, mihez kezd Ukrajnával. Valószínű, erre is megvannak a forgatókönyvek. Azt nem tudjuk, mi mihez kezdünk majd a megváltozott világrenddel. Ezt lenne jó minél előbb kitalálni, ugyanis a történelem, terepszínű ruhában, már ott toporog a szomszédban.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!