Bő egy hét telt az orosz–ukrán háború kirobbanása óta, de ahelyett, hogy a kezdeti sokk után tisztázódtak volna az egymás után sorjázó kérdések, csak újabbakat kaptunk. Lassan képtelenség érdemben beszélni arról, mi történik Ukrajnában vagy milyen vezérlőelvek mentén hoz döntéseket az orosz elnök. 

A Nyugat felé közvetített ukrán narratíva szerint egy meghülyült elnökkel az élen Oroszország hibát hibára halmozva már most elveszítette a háborút, a másik oldal szerint viszont az orosz hadsereg minden egyes lépése csupán Vlagyimir Putyin mestertervének egy-egy pontja. Siker és a kudarc egyaránt!

Mindkét nézőpontnak nagyjából ugyanakkora a megalapozottsága. Nulla! Fogalmunk sincs, mi történik valójában a harctéren vagy milyen események zajlanak a Kreml falai mögött. Az orosz kormány ötszáz elesett katonáról tud, az ukránok ennek tízszereséről. Kinek hiszünk? Miért? Hihetünk egyáltalán a nyugati sajtónak Oroszországgal kapcsolatban?

Csak újabb kérdések tucatjait kapjuk a nyakunkba, ha nekiállunk feldolgozni a híreket. A fősodratú média szinte csak a brit hírszerzés információi alapján tudósít az orosz előrenyomulásról, folyton azt hangsúlyozva, mennyivel lassabban haladnak az elvártnál. Az, hogy az ukrán hadsereg jelentős része körül épp most záródik a zsák szája Kelet-Ukrajnában, hogy Herszon elesett, hogy Ukrajnát napokon belül elvághatják a tengertől, az információs háború szempontjából nem számít. Tulajdonképpen meg sem történt.

Azt a háborút ugyanis Ukrajna már régen megnyerte. A hirtelen győzelem, amelyet Putyin saját katonáitól várt, az ukrán twitterezőké lett. A kijevi kormány nem csak Nyugaton győzött, az várható volt. Minden jel szerint Ukrajnában is. Az orosz ajkú lakosság is ellenszenvvel fogadta az orosz megszállókat, a korábban közutálatnak örvendő Zelenszkij elnök népszerűsége az egekben. 

Az oroszok, úgy tűnik, képtelenek érdemben válaszolni az ukrán szuperfegyverekre. A géppisztollyal pózoló ukrán szépségkirálynő, a Kígyó-sziget hős védőinek legendája vagy Zelenszkij valóban szellemes és jól idézhető dumája arról, hogy fuvar helyett lőszerre lenne szüksége, egy-egy találat. 

Teljesen mindegy, hogy a géppisztoly valójában egy játékfegyver, hogy a Kígyó-sziget katonái minden jel szerint hadifogságba kerültek, hogy Zelenszkij színészként éppen élete szerepét játssza. A narratívák háborújában az igazság nem számít. Ukrajna lerohanásával, Oroszország érdekeit figyelembe véve, Putyin rövid távon talán racionális döntést hozott, de az biztos, pályafutásának legnagyobb ballépése, hogy a narratívák fontosságáról nem akar tudomást venni.

A valamirevaló elemzők között is kevesen voltak, akik megjósolták volna, ennyire közel van a háború. Sosem fog már kiderülni, vaktában lövöldözött-e az amerikai diplomácia, amikor megjósolta a háború kezdetének időpontját. Nem is számít már. Mi, kétkedők abból indultunk ki, Oroszország elnöke racionális döntést hoz majd. Nem érdeke a háború, tehát nem lesz háború. 

Nem bírná a szankciókat, néhány négyzetkilométer ukrán földért nem vállalja a gazdasági büntetést, Oroszország nincs kész erre, az orosz emberek sem akarnak háborút. Megfeledkeztünk róla, hogy a piac és a kölcsönös gazdasági függés pacifikációs hatásaiban bízva hasonló tévedés áldozatai lettünk 1914 és 1939 előtt is. A demenciával vívott harcában éppen vesztésre álló Joe Bidenhez képest Putyin különösen hidegfejű, számító, racionális figurának tűnik, nem csoda, hogy senki nem készült a háborúra. Rajta kívül!

Putyinnak bizonyára volt mesterterve Ukrajna megtámadására, csak le kellett porolni a korábbiakat. Az orosz elnök már a 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián jelezte, nem fogja sokáig tűrni az amerikai hegemóniát, s ha előbb nem, hát a 2008-as bukaresti NATO-konferencia után, ahol először merült fel komolyan Ukrajna (és Grúzia) észak-atlanti integrációja, biztosan nekiállt felskiccelni egy invázió látványterveit. 

Az igazán érdekes kérdés nem az, hogy Putyin tudja-e, mihez kezd Ukrajnával. Valószínű, erre is megvannak a forgatókönyvek. Azt nem tudjuk, mi mihez kezdünk majd a megváltozott világrenddel. Ezt lenne jó minél előbb kitalálni, ugyanis a történelem, terepszínű ruhában, már ott toporog a szomszédban.

Borítókép: A pusztítás nyomai egy orosz légicsapást követően Bisivben 2022. március 4-én (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)