Ha Brüsszelben úgy ítélik meg, hogy Magyarország nem a normál jogállami keretek között működik, akkor a hétéves büdzsé pénzei is veszélybe kerülhetnek. De nem pusztán a keretköltségvetési összeg okozhat dilemmát, hanem az is, hogy ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben Magyarország külső finanszírozási képessége is a tét, hiszen ez az európai ­uniós források nélkül nincs egyensúlyban, a devizatartalékot pedig ilyen nehéz időkben nem illik apasztani. Devizakötvényt ugyan nemrégiben hazánk sikeresen kibocsátott, azonban a szomszédban dúló háború alaposan megbolygatta a nemzetközi pénzpiacokat is, a hitelezők óvatosabbá váltak. Arról nem is beszélve, hogy a forint árfolyamát egy esetleges „meg nem állapodás” híre a mélybe rántaná. Meg kell említeni, hogy nem pusztán hazánk a fekete bárány az EU fővárosában. Ugyanis a helyreállítási alappal és a költségvetéssel kapcsolatos ügy nem speciálisan magyar, hanem regionális, pontosabban periferiális, a déli tagállamokat is érintő gond, de a többi nettó haszonélvező ország már megállapodott, és elkezdte a pénzek lehívását. A lengyeleknél ez utóbbi októberre várható.

Aki nem foglalkozik ezzel a témával, jogosan teheti fel azt a kérdést is, hogy érkeznek-e még pénzek Brüsszelből. Természetesen igen. A most éppen kifutó 2014–2020-as időszakból van beragadt pénzünk, sok esetben ebből már előleget várunk vissza. Vannak olyan források is, melyek nem közvetlen kormánymegállapodástól függenek, mint a Brüsszelben pályázható pénzek – például a kutatási projektek – vagy a közvetlen jövedelmi kifizetések. A Covid-alapnál pedig a helyreállítási programon kívüli pénzekből is kaphatunk, valamint az orosz–ukrán háború miatti menekültellátásra is érkezik dotáció.

De nézzük az érem másik oldalát!

Miközben hazánk nettó haszonélvezője az uniós tagságnak, vagyis többet kapunk vissza, mint amennyit befizetünk, jelentős mértékben megnőtt Magyarország hozzájárulása az Európai Unió költségvetéséhez. Az államkincstár 2021-es előzetes mérlegéből például az derül ki, hogy míg a korábbi években legfeljebb 50–80 milliárd forinttal emelkedett ez az összeg, 2020-ról 2021-re azonban 449 milliárdról 610 milliárdra nőtt a befizetési kötelezettségünk a közös kasszába. S valamivel több mint kétezermilliárd forintnak megfelelő összeg érkezett Brüsszelből. Ennek egyik fő oka, hogy az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, hiszen a BBC számításai szerint a britek Németország után a második legnagyobb nettó befizetők voltak, de a gazdasági növekedésnek és az EU kiadásainak is jelentős szerepük van a folyamatban. A másik oka pedig az, hogy dinamikusan bővült a magyar gazdaság teljesítménye, amely ezen a téren „mínuszt” jelent a költségvetésnek. Hazánk egyébként a többi tagállamhoz hasonlóan alapvetően három jogcímen fizet be jelentős összegeket az uniós költségvetésbe.

Az első és legnagyobb a GNI-alapú hozzájárulás, ennek keretében a bruttó nemzeti jövedelem egy meghatározott hányadát kell a tagállamoknak befizetniük a közös költségvetésbe. (A GNI, vagyis a bruttó nemzeti jövedelem az a GDP-ből származtatott mutató, amely az egyes gazdasági szektorok, illetve a külföldről kapott és külföldre fizetett elsődleges jövedelem egyenlegének az összege. Magyarán: a „nettóban megtermelt” hazai gazdasági teljesítmény.) Ennek a mértéke évről évre változhat, elsősorban a tervezett kiadások összege befolyásolja, ugyanis az uniós költségvetés nem halmozhat fel hiányt, amit a GNI-alapú befizetések korrekciójával biztosítanak. A második tétel a hozzáadottérték-adó – Magyarországon az áfa – arányos befizetése. A harmadik tételt pedig a vámbefizetések képezik, mert bár az EU-ba érkező termékeket a tagállamok vámoltatják, de az ebből származó bevételek teljes egészében az uniós költségvetést illetik meg. Érdekességként érdemes kitérni arra is, hogy akadtak már olyan évek, mikor Magyarország a saját gazdaságának méretéhez képest többet fizetett be az EU közös kasszájába, mint például a nyugati jóléti tagállamok közül Hollandia és Svédország.

Rögzíteni kell azt is, hogy az uniós források, miközben a központi költségvetésen keresztül „haladnak át”, nem az állam, legfőképpen nem a kormány pénze. Általánosságban fejlesztési pénzekről van szó, amelyek céges, avagy intézményi beruházásokban kamatoznak tovább.

Sajnos a témával foglalkozó felmérések alapján a magyar gazdaságba érkező uniós támogatások a vártnál kisebb mértékben segítették a magyar vállalatok fejlődését az elmúlt években. Bár jelentős támogatások áramlanak hazánkba is, a brüsszeli pénzeső nagy részét az európai közös piac nagy befogadóképességű csatornarendszere vezeti el: vissza a küldő országokba. A kapott összeg háromnegyedét 2010 előtt vissza is vitték, hiszen nyugat-európai vállalatok nyertek a közbeszerzéseken. Miközben dominanciájuk jelenleg is meghatározó, ma már magyar tulajdonú cégek is labdába rúghatnak, nyilván ez sem tetszik sokaknak. Ha pedig mélyebbre ásunk: a rendszerváltoztatás folyamatában Magyarország feladta belső piacai védelmét. Ezzel az ország lemondott a hazai termelők megsegítéséről, így vámfizetés nélkül lepték el a magyar piacot a nyugat-európai termékek. A védővámok védelme nélkül a hazai termelők már nem voltak képesek felvenni a versenyt. A Nyugat-Európából jött cégek lényegében megszerezték a belső magyar piacot, de azokat a keleti piacokat is, amelyekre valaha a híres hazai vállalatok szállítottak.

Anélkül, hogy minősítenénk a Magyarországgal szembeni eljárásokat vagy ügyeket, emlékezzünk meg arról is, hogy hazánk a korai kilencvenes évektől betartja az ­uniós fiskális szabályokat, valamint a jegybanki politikát. Le kellett építeni azokat a pénzügyi kereteket, amelyekkel a magyar állam a hazai cégeket támogatta volna. Sőt vállaltuk, hogy a költségvetés adóforintjaiból a munkaerőt képezzük, az egészségügyi ellátást biztosítjuk a külföldi cégeknek is. Átengedtük az ország lehetőségeit, a betelepülő külföldi cégek adókedvezményeket, letelepedési és beruházási támogatásokat kaptak. Olcsón adtuk a munkaerőt, lehetővé tettük a profit szabad kivitelét.

A brüsszeli csatát meg kell nyernünk. Mégpedig azon elv alapján, hogy minden tagállam befizet az Európai Unió költségvetésébe, s a fejlett államok többet adnak, mint amennyit támogatásként visszakapnak. De köttetett egy egyezség, amikor beléptünk a közösségbe, amelyet ha Magyarország betart, akkor tartsák be a többiek is. Egyébként pedig a közösségi támogatások nem ajándék pénzek. Hazánk nagyon sok mindent betett a közösbe, miként a többi újonnan csatlakozott tagállam is. Ami jár, az jár.

A szerző a Figyelő.hu főszerkesztő-helyettese

Borítókép: Illusztráció (MTVA/Róka László)