„Angliának nincsenek barátai, Angliának nincsenek ellenségei, Angliának érdekei vannak” – mondotta volt Lord Palmerston brit miniszterelnök, majd elégedetten hátradőlt a Lordok Háza mély, elegáns klubfoteljében, mélyet szívott a szivarjából, és konstatálta, hogy ő mennyire fantasztikusan európai és milyen civilizált.
És tényleg…
Igaz, ha a gyerekünk jönne haza az iskolából azzal a dumával, hogy neki nincsenek barátai és ellenségei, csak érdekei, akkor megpróbálnánk neki elmagyarázni, miszerint aki ilyet mond, az pszichopata, méghozzá abból a fajtából, akiből később nagy valószínűséggel sorozatgyilkos válik.
Ám ha a Brit Birodalom miniszterelnöke mondja, akkor beleírjuk a történelemkönyvekbe, és áhítattal idézgetjük.
Nem véletlenül.
Hiszen Nagy-Britannia tökéletesen megfelelt mindig Lord Palmerston ars poeticájának. Megfelelt befelé és kifelé egyaránt.
Megfelelt akkor, amikor az „eredeti tőkefelhalmozásnak” becézgetett folyamat során megfosztották a parasztokat, a kistermelőket, az egyházat földjeiktől és minden vagyonuktól, majd erőszakkal a városokba kényszerítették ezeket a tömegeket bérmunkásnak, aki nem akart menni, annak meg kitalálták a munkakerülésről szóló törvényt és börtönbe vagy dologházakba dugták.
Nagy pillanata volt ez az európai civilizációnak, tessék megkérdezni róla Twist Olivért vagy Copperfield Dávidot.
De kifelé is megmutatták a jó angolok, milyen is az európai civilizáció.