Az Instagram hajnala

A közösségi média hazai robbanása a kétezres évek közepére tehető, így amikor a 27 éves Kevin Systrom és a 25 éves Michael Krieger 2010. október 6-án elindította az Instagramot, az Magyarországon is gyors sikert aratott. A felhasználók világszerte az alkalmazás egyszerűsége és a fényképek egyedisége miatt rajongtak a könnyű fényképkészítésért. 2013-ra százmillió, 2020-ra egymilliárd felhasználó osztotta meg bizonyos időközönként életének pillanatait. Mark Zuckerberg – látván a fotós tartalmak keresettségét – 2012 áprilisában fizetett egymilliárd dollárt az appért.

Az Instagram és többi kép- (később videó-) megosztó alkalmazás kétélű fegyver a profi fotósok számára. Egyrészt hasznos lehet üzleti szempontból a közösségépítés miatt, másrészt viszont sokkal nagyobb konkurenciát hoz, így meg kellett tanulni, hogyan ne vesszenek el a számos hétköznapi, jobb esetben hobbifotós között. Horváth Krisztián fotós szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a legtöbb közösségi médiában sikeres kép nem a befektetett idő, energia, profi felszerelés és annak hozzáértő használata miatt döntöget like-rekordokat, hanem témájuk miatt.

Régi hollywoodi alapvetés, hogy ha a filmben van kutya vagy gyerek, az máris siker lesz. A közösségi médiában ezek a macskás, naplementés, dekoltázsvillantós, szivárványszínű-esernyős, leghíresebb városi látványosságokról vagy magaslati ponton készült felvételek. Vagyis ma a fotózás képessége nem azt jelenti, hogy az illető ért a mesterséghez, hiszen az automatika szinte mindent elvégez (hogy a képmanipulációs utómunka lehetőségéről ne is beszéljünk). 

Közösségi média kontra profi fotózás

– magyarázza Czakó Balázs tájkép- és viharfotós. – A közösségi média üzleti felhasználása sem feltétlen igaz ma már. Ezek az oldalak a hirdetésekből élnek, így, ha látják, hogy egy fotós hajlandó azért fizetni, hogy többen lássák a képeit, máris hátrébb sorolja az algoritmus. Így még hamarabb, még többet kénytelen hirdetni az illető. Ráadásul az algoritmusok igyekeznek bizonyos földrajzi környezetbe is bezárni az embert, Amerikában például alig láthatók a magyarok képei, míg Indiában sokezres elérést lehet generálni.

Amerikában számos reklámügynökség ezer követő alatt szóba sem áll a fotóssal. Viszont a felhasználó által készített tartalom időszakában egy kép csak akkor juthat el több emberhez (és ezáltal kaphat több like-ot), ha az első öt-tíz percben, legfeljebb egy órában, az algoritmus nagyobb értéket társít hozzá, vagyis rögtön sok komment és like érkezik rá. Ez pedig legegyszerűbben népszerű témákkal érhető el.

A marketing szerepe

Nem árt, ha az ember a marketingben is otthon van. Nagy Gábor Instagram-profilját közel ötvenezren követik, köszönhetően, hogy a civilben reklámszakember hobbifotós pontosan tudja, mit keres a közönség. Tájképjellegű képei többsége ősszel vagy télen készül, mivel elmondása szerint ekkor „jóval intimebb a viszony a természettel”, és ez megfogja a közönséget. Saját stílusát autodidakta módon alakította ki, azt leginkább az utómunka során éri el, egy Instagram-kép öt-hat órás számítógépes varázslat eredménye.

A közösségi médiában szakértők szerint alapvetően háromféle fényképész mozog. Az elsőbe tartoznak azok a profik, akik papíron is szupersztárok. Annie Leibovitz vagy Russell James csak azért működtet közösségimédia-profilt, hogy személyesebben kommunikálhassanak rajongóikkal. Az influenszer fotósok a következő csoport, akik profi fotósként leginkább tanításra használják fiókjukat. Az utolsó kör azon fényképeszeké, akik 15 perc hírnevet szeretnének szerezni egy-egy képükkel. Ez a csoport nemcsak legnépesebb, de ők készítik a legkevésbé valósághű képeket is.

A díjnyertes fotóriporter, Antonio Olmos úgy jellemezte a helyzetet, hogy 

Tény, hogy a közösségi médiás fotózásban van egyfajta narcisztikus elem, hiszen életünk eseményeit mutatjuk meg a nagyvilágnak és begyűjtjük a válaszokra kapott adrenalinlöketet. Szakértők szerint ezért a fényképezés alapvetően nem halott, de a felhasználói élmény igen. Tehát az emberek ahelyett, hogy megélnék a Tádzs Mahalt, inkább telefonjuk kamerája mögé bújva lőnek ezer képet.

Egyes profi fotósok kifejezetten jelzik, hogy a profi és közösségi médiás fotózásnak más a közönsége és más a célja. Számosan közülük rendelkeznek saját Instagram-profillal, amelyek messze nem ételfotókról vagy agyonfilterezett tájképekről szólnak. Érdemes megnézni többek között Csudai Sándor, Darab Zsuzsa, Hajdú D. András vagy Szatmári Gergely fiókját, hogy milyen az, amikor a művészi fotózás nemcsak a pillanatokat örökíti meg, hanem az alkotói folyamatot is. Hogy mit lát a fotós, amit a hétköznapi ember nem.

A nyomtatottkép-terápia

Czakó Balázs szerint az emberek azonnal rájönnek, hogy nem elég a közösségi médiában jól mutató fotó, amint ki akarnak nyomtatni egy fényképet. Hiszen a felbontás egészen más telefonnal és profi felszereléssel. Egyre kevésbé divat ugyanakkor kinyomtatni a képeket, pedig számos szakértő egyetért, hogy a fényképezés papírra született, nem képernyőre. 

Néhány profi vállrándítással veszi tudomásul a közösségi média okozta változásokat, mondván, a megrendelői igény szabja meg, éppen mire van szükség. Hiszen legyen szó portréról, csendéletről vagy tájképről, egy profi fotó mindig az önmagában megszólaló esztétikát hangsúlyozza, ahol a történet nyűgözi le a közönséget. A művészi fényképezés közönség nélkül is több a képnél.

A szerző a Lugas társszerkesztője

Borítókép: A budapesti tűzijáték (Fotó: Czakó Balázs)