A mostani dolgos időkben különösen meg kell becsülni az eseménytelen, munkamentes hétvégéket. Ilyenkor az ember igyekszik kikapcsolni az agyát – ami a baloldali véleményformálók szerint ugye nem is nagyon létezik –, és a legkevésbé sem hasznos dolgokkal tölteni a drága és igen ritka szabadidejét.
Mondjuk megtekinti valamelyik szélsőségesen hagyománytisztelő, jobboldali, konzervatív értékeket képviselői streamingszolgáltató által kínált filmet vagy sorozatot.
Miután pedig szembesült a ténnyel, hogy a mozgóképes produktumok tekintetében a jobboldal rettenetesen elvert seregként már réges-régen elvesztette a kultúrharcot, és megalázott, szétkergetett csapatainak nem osztottak lapot, se feladatot Hollywoodban, a Netflixen, az Apple TV-n vagy épp az Amazon Prime-on, nyel egyet, és igyekszik méltósággal viselni az áldatlan állapotot, hovatovább elfogadni, hogy ez a helyzet, majd kissé idegesen megnézi, hogyan is „kultúrharcol” a baloldal.
Ilyenkor érdemes a legrosszabbra felkészülni, elereszteni a fantázia lovainak gyeplőit, és rezignált nyugalommal várni a világvégét, illetve Szodomát és Gomorát. Ezen a ponton a nyájas olvasó nyilván felhorkan, hogy a fenti jelzők használata talán túlzó egy kicsit, azonban az igen tisztelt és nyájas olvasót meg kell nyugtatnom, valóban effajta dolgokra bukkantam.
Elöljáróban érdemes elmondanom, hogy a hazai nyilvánosságban előszeretettel kerül elő az az állítás, hogy a gaz jobboldal a létező legaljasabb, leggonoszabb dolgot műveli: kultúrharcot vív, amin – nem is lehet kérdés – minden tisztességes demokrata kötelezően fel kell hogy háborodjon, hiszen a kultúrharc rossz, elfogadhatatlan, és a legsötétebb vészkorszak eljövetelének előszobája. Ahol kultúrharc zajlik, ott napokon belül ártatlanul lemészárolt, halott csecsemők májából fognak lakmározni a fasiszta keselyűk. Vagy a populista hiénák. Esetleg a homofób bogarak. A lényeg, hogy beköszönt a dögvész, a pestis, és hullaszag fog terjengeni a levegőben.
Kivéve persze, ha a kultúrharcot ugyebár a baloldal vívja, hiszen az szép, meg csodálatos, olyankor mosolygós, szivárványszínű csillámpónik kezdenek azonnal önfeledten kergetőzni a zöldellő réteken, amely gondtalan kergetőzést a nap egy pici és pufók bárányfelhőt átkarolva derűsen nézi. Széles körben ismert tény ugyanis, hogy a világ sokkal jobb hely lesz, ha olyan művek készülnek, amelyek alapkövei a woke, az LMBTQ, a befogadás, a sokszínűség és a klímavédelem. Vagy ha Molière alkotását egy rendező úgy igyekszik átírni, hogy Mészáros Lőrinc legyen a darab főszereplője.
A baloldal tehát cseppet sem szégyenlős, ha értékei átadásáról, baloldali vagy zöldpropagandáról van szó, vad tekintettel húzza elő a görbe szivárványszínű szablyáját és kezd kultúrharcolni. És miközben kaszabol, arra is van energiája, hogy felháborodottan jajveszékeljen amiatt, ha jobboldali érzelmű alkotók is rendezhetnek, taníthatnak, esetleg igazgathatnak.
Most hogy kissé hosszúra nyúlt bevezetőm végére értem, nézzük meg, milyen csodákat láthattam a múlt hétvégén. Első számú kedvencem egyértelműen az Elveszett próféciák című sorozat volt, amely az Amazon kínálatában található meg. A sorozat egy angyalról és egy démonról szól, akik természetesen szerelmesek egymásba, és ugyan az érzelmi kötődésük szinte egyértelmű, de csak a második évad végére találnak egymásra és forrnak egybe meg össze egy nagy, szenvedélyes csók formájában. Addig azonban néhányszor megmentik a világot, amely a szennyező, felelőtlen, a környezetükkel nem törődő emberek, az atomenergia és a fosszilis energiahordozók használata miatt, illetve a lényegében félhülye Gábriel arkangyal miatt kerül folyton veszélybe.
A többi angyal is egy óvodás értelmi képességeivel rendelkezik – bár mindegyik nő, és nagyrészt fekete –, de Isten sem komplett, kegyetlen, és folyton olyan döntéseket hoz, amelyek azt bizonyítják, hogy fogalma sincs semmiről, azaz egy dilettáns idióta. Láthatjuk például azt is, hogy
Ádámot és Évát kiűzik a paradicsomból, amivel nem is lenne különösebb baj, azon kívül, hogy a szerelmesek feketék. Persze ezen a ponton már szinte örültem, hogy mindössze ebben tértek el az eredeti „forgatókönyvtől”, a Bibliától, hiszen az LMBTQ-aktivizmussal foglalkozó alkotók akár nagyobbat is álmodhattak volna, mondjuk akképpen, hogy Ádám párját egy transznemű nő vagy egy tagbaszakadt fekete férfi alakítja.
Majd talán legközelebb.
A fekete Ádámból persze az is következik, hogy Isten is fekete, ugyanis tudvalevő, hogy a Teremtő az embert a saját képére formálta. Oda se neki.
