Ha ott ültem volna a Katona nézőinek sorában, nem szívesen vittem volna haza a mécsest. Nemzedékek közötti szakadéknak tudtam be, hogy valakik – gondoljunk is akármit Alekszej Anatoljevicsről – beférkőztetnék Navalnijt az otthonomba, ahol egyébként is keveseknek szorítok helyet. De azt látom, Fullajtár művésznő csak pár évvel fiatalabb nálam, 

Ám ő majd – érzékeltette Karácsony főpolgi – jól odahat a választási kampányban, hogy a Fővárosi Közgyűlés gyorsítással éljen.

Láttunk az ilyesfajta átnevezésre és átnevelésre számos példát. Amikor gyerekek voltunk, Cili néni a budai kényelmesünkben egyszer csak elkiáltotta magát: „241-es Lorántffy Zsuzsanna úttörőcsapat, vigyázz!”. Majd mehettünk az ünnepi vetítésre, a nagy októberi alkalmából megnézni Mihail Solohov Emberi sorsának filmváltozatát. Azaz más nép történelmét. Az 1970–80-as évek Budapestjén felnőve pedig a Rosenberg házaspár (ma: Hold) vagy a Lumumba (ma: Róna) utcát a nyakunkba véve jártuk a fővárost. Aki a köztereket uralja, az uralja a történelmi emlékezetet. A közterületet pedig azért kell uralni, mert nincs egységes kollektív emlékezetünk.

– írja az emlékezet helyeinek történésze, a francia Pierre Nora. Azt pedig már fideszes szomszédom mondja – a liberális elit részéről lesajnált embertárs –: „ha Göncz Árpádról városközpontot neveztek el, miért ne neveznének el utcát Navalnijról is?”

Navalnij, ez a 47 évesen, máig legalábbis tisztázatlan körülmények közt elhunyt aktivista más világot akart ahhoz képest, amit a mai orosz valóság a számára kínált. Majd kiderül egyszer (vagy soha), mi is történt pontosan, mi mozgatta. De 

Navalnij is egyre inkább belefulladt az orosz viszonyokba, ellentétben például Mihail Hodorkovszkijjal, akinek ma is felkel a nap.

Ez a ló nem vak, hanem bátor – tartja a fordulat. A bátor más szóval: vakmerő. A „demokratikus” kifejezés pedig örök hívószó világszerte, mindenki szereti. Rákosi Mátyás beszédeinek egyik kedvenc fordulata is volt, amikor például azzal érvelt, mennyivel „demokratikusabb” a magyar választási rendszer az amerikaival szemben, hiszen nálunk munkásokból és parasztokból lesznek képviselők, a tengerentúlon pedig bankárokból, gyárosokból és az ügyvédeikből. Elkoptatott kifejezés. Julija Navalnaja épp a Nyugat vezető összejövetele, a Moszkva vagy Teherán számára tiltott területnek nyilvánított müncheni biztonságpolitikai konferencia idei felszólalója volt. A felkérésekor még feleségként, beszéde elhangzása pillanatában pedig már özvegyként. 

 Ez Oroszország geopolitikai helyzetét tekintve mindenképp visszásnak tűnik, akármit gondoljunk is Putyinról és az ukrajnai háborúról. (A kevéssé beszámítható Biden pedig Jolandának keresztelte át Juliját.)

A magyar közéletben alighanem széles spektrumon mozogva értékeljük Putyin, illetve Navalnij tevékenységét. A polgári jobbközép táboron belül ennél szűkebb, de azért talán mégsem teljesen egységes a megítélésük. Miközben az orosz elnökre hat évvel ezelőtt mintegy 56 millióan voksoltak, amivel a szavazatok csaknem négyötödét gyűjtötte be, Navalnijt – a Putyintól függetlennek mondott Levada Központ felmérése szerint – legfeljebb az oroszok egyötöde támogatja. Ez csak egy réteg – annak széles ugyan, de mégis­csak réteg. Nyelvtani feltételes múlt lett belőle, egy nagy lehetett volna. Épp ezt siratják ma rajta. Ki-ki mit, persze. Langley-ben, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA központjában azt, hogy nem sikerült Oroszországot a saját oldalukra átállítaniuk. Pedig milyen jól jött volna ez a jó svádájú, viszonylag fiatal orosz azoknak, akik Nyugaton visszasírnák a vodkásüveggel a kezében tántorgó Borisz Jelcint! Amikor a 90-es évek közepén a 15 milliós Hollandia GDP-je megelőzte a 148 milliós Oroszországét!

 Mi viszont még emlékszünk a Lumumba utcára. Arra, hogy a meggyilkolt kongói miniszterelnökről azért kellett éppen közterületet elnevezni, mert akkor ez szolgálta – az ellenségem ellensége a barátom barlangrajzegyszerű logikáját követve – az ügyeletes (szovjet) geopolitikai érdekeket. Igaz, Lumumba legalább valós személy volt, ellentétben a pesti belvárosi Sas utca egykori névadójával, az állítólagosan magyarbarát orosz Guszev kapitánnyal. Róla később derült ki, hogy csak Illés Béla író képzeletében létezett. De ez sem az író hibája, hanem azé, aki elnevezte róla az utcát.

Az 1947-ben a gulágra hurcolt kisgazda politikusra éppen tegnap emlékeztünk a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Ő például a miénk. Navalnij emlékére most majd az Európai Unió emberi jogi szankciós rendszerét nevezik el. Valami mégis azt súgja, Mengyelejev jobban járt a periódusossal. Az legalább tiszta és egyértelmű, mint a hélium.

Borítókép: Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a monitoron a Moszkvától mintegy száz kilométerre lévő, pokrovi börtönben megtartott, a moszkvai Lefortovo börtönben közvetített fellebbezési tárgyalásán 2022. május 17-én (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)