Az 1990-es és a 2000-es években a világgazdaság aranykorát élte. A Szovjetunió és a volt szocialista országok átalakultak, a nyugati világ intenzív gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat épített ki velük. Kína átalakulása és gyors növekedése is ahhoz vezetett. A fejlődő országokban gyorsabb volt a gazdasági növekedés. A 90-es évek elején a ma legnagyobb tíz feltörekvő gazdaság aránya a világ GDP-jében 12 százalék volt – ma egyharmad körüli.
Kínában és a feltörekvő országokban százmilliók jutottak munkához és vergődtek ki a szegénységből. A gyermekhalandóság az 1990-es szint kevesebb mint felére csökkent a világban.
Az országok közötti háborúk halálos áldozatainak száma soha nem tapasztalt alacsony szintet ért el. 1990-ben a fejlődő országok lakosságának 43 százaléka mélyszegénységben élt: 1,9 milliárd ember napi jövedelme egy dollár alatt volt. 2010-re ez az arány 21 százalékra, azaz 1,2 milliárd emberre csökkent.
(Közben a szélsőséges szegénység határát 1,25 dollárra emelték.) A világkereskedelem gyorsabban nőtt, mint a GDP, és a működőtőke-kivitel soha nem látott méreteket ért el.
Az Economist mindezt annak tulajdonítja – idei május 11-i számának ez a fő témája –, hogy a világgazdaság szervezésében és működésében a liberális elvek érvényesültek. Ez azonban közel sem ad teljes körű magyarázatot. Korábban Dél-Korea és a délkelet-ázsiai kistigrisek felemelkedése az állam aktív gazdasági szerepének volt köszönhető. Ugyanez ismétlődött meg Kínában, csak még hangsúlyosabb központi beavatkozás (államkapitalizmus) mellett. De nyilvánvaló, hogy Kína és a délkelet-ázsiai térség hihetetlenül gyors fejlődésének a liberalizált nemzetközi kereskedelem volt a külső feltétele; Kína exportjával elárasztotta Amerikát és az egész világot.