A szétesés jeleit mutatja a világgazdasági rendszer

Az 1990-es és a 2000-es években a világgazdaság aranykorát élte. A Szovjetunió és a volt szocialista országok átalakultak, a nyugati világ intenzív gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat épített ki velük. Kína átalakulása és gyors növekedése is ahhoz vezetett. A fejlődő országokban gyorsabb volt a gazdasági növekedés. A 90-es évek elején a ma legnagyobb tíz feltörekvő gazdaság aránya a világ GDP-jében 12 százalék volt – ma egyharmad körüli.

Kínában és a feltörekvő országokban százmilliók jutottak munkához és vergődtek ki a szegénységből. A gyermekhalandóság az 1990-es szint kevesebb mint felére csökkent a világban.

Az országok közötti háborúk halálos áldozatainak száma soha nem tapasztalt alacsony szintet ért el. 1990-ben a fejlődő országok lakosságának 43 százaléka mélyszegénységben élt: 1,9 milliárd ember napi jövedelme egy dollár alatt volt. 2010-re ez az arány 21 százalékra, azaz 1,2 milliárd emberre csökkent.

(Közben a szélsőséges szegénység határát 1,25 dollárra emelték.) A világkereskedelem gyorsabban nőtt, mint a GDP, és a működőtőke-kivitel soha nem látott méreteket ért el.

Az Economist mindezt annak tulajdonítja – idei május 11-i számának ez a fő témája –, hogy a világgazdaság szervezésében és működésében a liberális elvek érvényesültek. Ez azonban közel sem ad teljes körű magyarázatot. Korábban Dél-Korea és a délkelet-ázsiai kistigrisek felemelkedése az állam aktív gazdasági szerepének volt köszönhető. Ugyanez ismétlődött meg Kínában, csak még hangsúlyosabb központi beavatkozás (államkapitalizmus) mellett. De nyilvánvaló, hogy Kína és a délkelet-ázsiai térség hihetetlenül gyors fejlődésének a liberalizált nemzetközi kereskedelem volt a külső feltétele; Kína exportjával elárasztotta Amerikát és az egész világot.

További Vélemény híreink

Párbeszéd vagy háború?

A mai világgazdaság a szétesés jeleit mutatja. Négyszer akkora gyakorisággal alkalmaznak szankciókat, mint a 90-es években. És itt nem csak az orosz energiahordozók és más exporttermékek európai tilalmáról van szó. Az Egyesült Államok azokat a kínai és török cégeket is szankcionálja, amelyek az orosz hadiiparnak is szállítanak. Megindult egy támogatási verseny annak hatására, hogy Amerika és Kína igen erősen támogatja a zöld feldolgozóipart. Ez torzítja a nemzetközi versenyt; az EU-ban a mezőgazdaságon és vidékfejlesztésen kívül tilosak a támogatások.

A globális tőkeáramlások erősen megcsappannak, megszakadnak. Amerika és a vezető tőkés országok erős kontrollnak vetik alá a külföldre irányuló tőkebefektetéseket, azokat a világpolitikai helyzettől teszik függővé. A bruttó globális külföldi működőtőke-befektetések (FDI) a 2000-es években a globális GDP 3,3 százalékát tették ki; 2018 és 2023 között ez az arány 1,3 százalékra esett. Az FDI szempontjából a világ három részre szakadt: Amerika-központú, Kína-központú térség és az el nem kötelezettek: India, Indonézia és Latin-Amerika, melyek nyitottak mindkét irányban.

A külföldi bankkölcsönzés mértéke is csökkent. A globalizáció megállását bizonyítja, hogy a világexport aránya a világ GDP-jében a 2000-es évek vége óta (2008-tól) nem növekszik.

Az eddigi rendszer működését elősegítő, támogató intézmények már vagy kimúltak, vagy elvesztették a hitelességüket. A WTO (Világkereskedelmi Szervezet), amely csaknem harmincéves fennállása alatt sikeresen bonyolította le a vámleépítési fordulókat, már vagy öt éve stagnál az amerikaiak érdektelensége miatt.

Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) identitásválságban szenved, és a zöldgazdaság-fejlesztés és a pénzügyi stabilitás dilemmájának a foglya. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megbénult. A nemzetközi bíróságokat a hadviselő felek saját háborús céljaikra használják fel. Mindez mint lopakodó adó sújtja a világgazdaságot.

Megszűnik Amerika hegemóniája a nemzetközi fizetések terén. Oroszország, Kína és India saját rendszert működtet. A dollár azonban továbbra is a fő nemzetközi valuta marad, sőt ez a pozíciója még inkább megerősödött. A századforduló óta a valutakereskedelemben stabilan 85-90 százalék közötti az aránya. 2001-ben az euró részesedése a nemzetközi valutakereskedelemben még 38 százalék volt, ami 2022-re 31 százalékra esett. A dollár a tartalékképzésben is megőrizte vezető szerepét: a legbiztosabb befektetés változatlanul az amerikai kincstárjegy.

Sajnos az idők folyamán történtek ennél súlyosabb válságok is. Az első világháború a globalizáció azt megelőző aranykorának vetett véget. 1931-ben beütött a nagy depresszió; az amerikai import két év alatt negyven százalékkal esett vissza. 1971 augusztusában Nixon amerikai elnök megszüntette a dollár aranyra való átválthatóságát; 19 hónappal később a fix árfolyamokra épülő Bretton Woods-i valutarendszer szétesett.

Az Economist elemzése szerint a mai válságot tovább súlyosbíthatja, és teljes összeomláshoz vezethet, ha Trump visszatér a Fehér Házba. Noha Joe Biden fokozta a Trump által elindított, a kínai import visszaszorítására irányuló kereskedelempolitikát és inflációcsökkentő csomagja épp azokat az állami támogatásokat tartalmazza, amelyeket a cikk korábban a globális kereskedelem korlátozójának nevezett.

Az olcsó kínai importtól való félelem tovább fokozhatja a válságot. Amerika és Kína fegyveres összecsapása Tajvanért vagy a Nyugat és Oroszország közvetlen háborúja szintén.

A rendszer hanyatlása széteséshez vezethet, és nem látszik, hogy milyen elvek és gyakorlat helyettesíthetné az eddigieket.

Bizalom és a jól működő nemzetközi intézmények nélkül a nemzetközi közösség nem lesz képes kezelni a kor problémáit, mint amilyen a mesterséges intelligencián alapuló fegyverkezési verseny, vagy az űrkutatási együttműködés.

Az egyes országok, országcsoportok együttműködése bizonyos kérdésekben nem pótolhatja a nemzetközi együttműködés rendszerét – írja az Economist.

Feltűnő ez a mellébeszélés.

Az Economist csak jelenségeket tárgyal, semmilyen magyarázattal nem szolgál. Én a globális világgazdasági rendszer szétesésének fő okát abban látom, hogy Amerika mindenáron meg szeretné akadályozni Kína előretörését. Elsősorban védővámokkal és a stratégiai fontosságú információtechnikai termékek (csipek és tranzisztorok) kivitelének a megtiltásával. És erre rákényszeríti Európát is.

Amerika abban sem érdekelt, hogy az IMF továbbra is kisegítse a bajba jutott országokat, és hogy a WTO folytassa a világkereskedelem kiterjesztésének útjában álló akadályok lebontását. Amerika nem érdekelt egy olyan világban, amelyben nem ő a főszereplő, egy olyan globális gazdaságban, mely elsősorban nem az ő érdekeit szolgálja. Amerika elsősorban a világ fölötti dominanciában érdekelt; így a fegyvergyártásban és a fegyverexportban is. Miközben a világ GDP-jének a 25 százalékát állítja elő, a katonai kiadásokban 36 százalékkal, a fegyverexportban pedig 42 százalékkal részesedik.

A szerző közgazdász és társadalomkutató