Köln a XXI. századi Irapuato. Ezzel a véleménnyel is találkoztam a napokban. Tudom, van benne túlzás, hiszen az 1986-os mexikói világbajnokság első magyar meccsén a szovjetek nem az első félidő végén, hanem már a negyedik percben 2-0-ra vezettek, s Kölnben nem teljes összeomlást hozott a második félidő, hanem felcsillant a reménysugár. Vereség, vereség, de a 3-1 azért nem 6-0.
A párhuzam mégsem alaptalan. Legutóbb 1986-ban előzte meg akkora várakozás a magyar válogatott szereplését világversenyen, mint most, 2024-ben. Az 1986-os mexikói vb előtt jobban bíztunk a sikerben, mint négy vagy nyolc évvel korábban. Nem véletlenül. A nagy tekintélyű World Soccer 1985-ben Mezey Györgyöt választotta az év szövetségi kapitányává, továbbá a lap Magyarországot az európai rangsor élére pozicionálta, a nem hivatalos világranglistán Magyarország a harmadik helyen állt, 1986 tavaszán legyőztük Brazíliát, Détári Lajost a világ legjobb futballistái között emlegették.
Idén hasonló a helyzet. 2016-ban és 2021-ben már azt ajándékként éltük meg, hogy ott lehettünk az Európa-bajnokságon, egyik torna előtt sem számoltunk reálisan azzal, hogy továbbjuthatunk. Idén viszont játékos, vezető, szurkoló egyaránt úgy vélekedett, az a legkevesebb, hogy túléljük a csoportkört, de a többség azt sem írta volna alá előzetesen, hogy aztán a nyolcaddöntőben elvérzünk, ennél is vérmesebb reményekkel vágtunk neki a kontinensviadalnak.
S persze Marco Rossi személyében olyan szövetségi kapitányunk van, akit mindenki legalább annyira elismer, mint anno Mezey Györgyöt, valamint egy Détári Lajoshoz mérhető világklasszisunk is akad: Szoboszlai Dominik.
Aztán jött Köln, ezúttal nem a szovjet, hanem a svájci internacionális válogatott, és a reményeink szertefoszlottak. Teljesen, végérvényesen? Erre keresi mindenki a választ e napokban.
S akkor vegyük számba a különbségeket is! 1986-ban a magyar szurkolók többsége már a Szovjetunió elleni vereség után lemondott a válogatottról, befejezettnek nyilvánította a világbajnokságot, az egyik drukker elkeseredettségében (és talán túlzott mértékű alkoholfogyasztás hatására) egyenesen a panel ablakából kidobta a tévéjét. Sokadszorra került elő a lappangó vád, miszerint lefeküdtünk a ruszkiknak, Mezey Györgyöt keresztre feszítették, a közhangulat azonnal átfordult, a folytatás már alig foglalkoztatta az embereket.
Ezzel szemben most Marco Rossit félve kérdezték a magyar újságírók amúgy okkal kifogásolható és bírálható döntései miatt, igazán kemény kritikát elvétve lehet olvasni. Esterházy Márton, az 1986-as csapat egyik klasszisa nem is érti, hogy a Svájc elleni gyatra teljesítmény után miért dédelgeti mindenki a magyar válogatottat. Ő maga tortúrának bélyegzi a köztudatban álomutazásként élő kölni meccset, nem rejti véka alá a véleményét: érthetetlenül jó a válogatott sajtója, pedig édeskevés, amit a magyar válogatottól és annak imádott csapatkapitányától, Szoboszlaitól látott.
