Köln ne legyen Irapuato!

Köln a XXI. századi Irapuato. Ezzel a véleménnyel is találkoztam a napokban. Tudom, van benne túlzás, hiszen az 1986-os mexikói világbajnokság első magyar meccsén a szovjetek nem az első félidő végén, hanem már a negyedik percben 2-0-ra vezettek, s Kölnben nem teljes összeomlást hozott a második félidő, hanem felcsillant a reménysugár. Vereség, vereség, de a 3-1 azért nem 6-0.

magyar válogatott, Svájc, Németország, Skócia, Irapuato, Köln, labdarúgó Európa-bajnokság — Hatalmas várakozás előzte meg Kölnben a Magyarország–Svájc mérkőzést. Fotó: Mirkó István

A párhuzam mégsem alaptalan. Legutóbb 1986-ban előzte meg akkora várakozás a magyar válogatott szereplését világversenyen, mint most, 2024-ben. Az 1986-os mexikói vb előtt jobban bíztunk a sikerben, mint négy vagy nyolc évvel korábban. Nem véletlenül. A nagy tekintélyű World Soccer 1985-ben Mezey Györgyöt választotta az év szövetségi kapitányává, továbbá a lap Magyarországot az európai rangsor élére pozicionálta, a nem hivatalos világranglistán Magyarország a harmadik helyen állt, 1986 tavaszán legyőztük Brazíliát, Détári Lajost a világ legjobb futballistái között emlegették.

Idén hasonló a helyzet. 2016-ban és 2021-ben már azt ajándékként éltük meg, hogy ott lehettünk az Európa-bajnokságon, egyik torna előtt sem számoltunk reálisan azzal, hogy továbbjuthatunk. Idén viszont játékos, vezető, szurkoló egyaránt úgy vélekedett, az a legkevesebb, hogy túléljük a csoportkört, de a többség azt sem írta volna alá előzetesen, hogy aztán a nyolcaddöntőben elvérzünk, ennél is vérmesebb reményekkel vágtunk neki a kontinensviadalnak.

S persze személyében olyan szövetségi kapitányunk van, akit mindenki legalább annyira elismer, mint anno Mezey Györgyöt, valamint egy Détári Lajoshoz mérhető világklasszisunk is akad:

Aztán jött Köln, ezúttal nem a szovjet, hanem a svájci internacionális válogatott, és a reményeink szertefoszlottak. Teljesen, végérvényesen? Erre keresi mindenki a választ e napokban.

S akkor vegyük számba a különbségeket is! 1986-ban a magyar szurkolók többsége már a Szovjetunió elleni vereség után lemondott a válogatottról, befejezettnek nyilvánította a világbajnokságot, az egyik drukker elkeseredettségében (és talán túlzott mértékű alkoholfogyasztás hatására) egyenesen a panel ablakából kidobta a tévéjét. Sokadszorra került elő a lappangó vád, miszerint lefeküdtünk a ruszkiknak, Mezey Györgyöt keresztre feszítették, a közhangulat azonnal átfordult, a folytatás már alig foglalkoztatta az embereket.

Ezzel szemben most Marco Rossit félve kérdezték a magyar újságírók amúgy okkal kifogásolható és bírálható döntései miatt, igazán kemény kritikát elvétve lehet olvasni. Esterházy Márton, az 1986-as csapat egyik klasszisa nem is érti, hogy a Svájc elleni gyatra teljesítmény után miért dédelgeti mindenki a magyar válogatottat. Ő maga tortúrának bélyegzi a köztudatban álomutazásként élő kölni meccset, nem rejti véka alá a véleményét: érthetetlenül jó a válogatott sajtója, pedig édeskevés, amit a magyar válogatottól és annak imádott csapatkapitányától, Szoboszlaitól látott.

További Vélemény híreink

Szoboszlai kemény kritikát kapott, a Liverpool új edzőjét, Arne Slotot is említik

Esterházy véleménye azért is üdítő és hiteles, mert furcsa jelenségként, sőt kortünetként aki ma kritizál, az gyakran elfelejt érvelni, inkább gyűlölködik, természetesen jellemzően politikai indíttatásból, ezért a józanul megfogalmazott bírálat árnyékba szorul, nincs helye a nap alatt.

Ne féljünk kimondani: Svájc ellen valami nagyon elcsúszott már a felkészülés során. Mint a rossz sakkozó, Marco Rossi csak a saját terveivel volt elfoglalva, figyelmen kívül hagyta, hogy az ellenfélnek is lehet elképzelése, adott esetben reálisabb, kivitelezhetőbb, mint a sajátja. A magyar szövetségi kapitány a svájciak meglepetésszerű hadrendjével indokolja az első félidőben látott zavarodottságot, de mindent rossz passzt, gyatra megoldást nem lehet azzal magyarázni, hogy az ellenfél három-öt-kettes helyett három-négy-hármas alakzatban helyezkedett. Ugyan.

Nem működött a saját elképzelésünk, a svájciak ránk erőltették az akaratukat. Ez szülte a pánikot. A második félidőben felcsillant az egyenlítés reménye, de egy újabb bántó hiba padlóra vitte a csapatot.

A tapintható letargiát váratlan esemény oldotta a mérkőzés másnapján. A nemzetközi sajtó a trollok segítségével felfedezte Ádám Martint mint az Európa-bajnokság egyik legérdekesebb arcát, jelenségét – fordítsa mindenki úgy, ahogy akarja. A véletlen úgy hozta, hogy a magyar küldöttség éppen a szakállas középcsatárt jelölte ki szereplőként a magyar válogatott vasárnapi sajtótájékoztatójára, akaratlanul is lehetőséget kínálva az újságíróknak arra, hogy szembesítsék Adám Martint a róla megjelent posztokkal, kommentekkel. „Így születtem, ilyen a testalkatom, na jó, nem mondom, hogy ekkora voltam, amikor megszülettem…” – a magyar viking nem volt hajlandó megsértődni.

Példát mutatva, hogy humorral még a gyilkos kritika élét is ki lehet csorbítani. Éppen ez az, ami nekünk, magyaroknak nehezen megy. Tanulhatnánk másoktól. Mondjuk az olaszoktól. Az unásig ismételt spagettis élcelődésre Leonardo Bonucci, az olasz válogatott akkori csapatkapitánya három évvel ezelőtt a megnyert döntő után azt üvöltötte a kamerába az angoloknak üzenve: „Egyetek több tésztát! ”A jelenet másként, mégis hasonlóan az idei Eb-n is lejátszódott. Az Olaszország–Albánia mérkőzés előtt az albán drukkerek Dortmund utcáin azzal hergelték a taljánokat, hogy szentségtörésként megtört spagettit szórtak közéjük. Ingerült reakció helyett az olaszok térdre borultak és hálát adtak a megtiszteltetésért…

További Vélemény híreink

Marco Rossi kiszellőztette a fejét, Gulácsit Musiala-mezben faggatták + videó

Görcsölés helyett mi is jobban tesszük, ha ellazulunk. Ne feledjük, három éve is pocsékul, a Portugália elleni 3-0-s vereséggel kezdtük az Eb-t, amit aztán a Franciaország ellen csodaként megélt 1-1-es döntetlen követett, sőt Münchenben kis híján a németeket is megleptük, tényleg kevésen múlt a továbbjutás.

Még semmi sincs veszve. Igaz, hiú ábrándokat se kergessünk. Különösen az első forduló eredményei alapján a németek ellen messze nem mi vagyunk az esélyesek. Bizony benne van, hogy megint kikapunk. Ám nagyon nem mindegy, hogyan és mennyivel. Emberi számítás szerint három ponttal is tovább lehet jutni.

Ki ne tudná, csoportonként az első két helyezett mellett a hatból a négy legjobb harmadik is folytathatja a nyolcaddöntőben. 2016 óta rendezik az Európa-bajnokságot huszonnégy csapat részvételével. Az előző két tornán egyetlen együttes nem jutott tovább három ponttal: három éve Ukrajna járt így mínusz egyes gólkülönbséggel.

Kiindulhatunk Mexikóból is. Az 1986-as világbajnokságon ugyanez volt a lebonyolítás: huszonnégy csapat, hat csoport, tizenhat továbbjutó, a legjobb tizenhattól egyenes kieséses szakasz. Mint jól tudjuk, a magyar válogatott a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-s vereség után 2-0-ra legyőzte Kanadát, majd 3-0-ra kikapott Franciaországtól, így lett harmadik a csoportjában. Két gólon múlt a továbbjutás. 6-0 és 5-0 között nincs különbség, de ha csak ötöt kapunk a szovjetektől és mondjuk hármat rúgunk Kanadának, továbbjutunk.

A Németország elleni meccset tilos tehát úgymond feladni, a bravúr lenne az igazi, akár döntetlenként, de a nagy különbségű vereséget mindenképpen muszáj elkerülni, adott esetben kétgólos hátrányban is küzdeni kell a végsőkig.

A sportolók nem szeretnek számolgatni, de most tényleg minden gólnak jelentősége van. Ha emelt fővel zárjuk a németek elleni szerdai összecsapást, Skócia ellen még szinte mindent helyre lehet hozni. Hogy Köln tényleg ne legyen Irapuato.