Konfliktusok bénítják az LMP-t
Az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar helyén a Gombold újra! Divat a magyar című öltözéktervezési pályázat legjobb munkáit bemutató kiállítással nyitja meg kapuit ma délután – hosszú évek után – a Design Terminál. Az intézmény a jövőben a Közigazgatá
Az export szárnyalása történelmi csúcsra növelte a magyarországi folyó fizetési mérleg többletét, amely messze a legjobb adat a régióban. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy mindemellett továbbra is óriási összeg
Hétéves korukra a gyerekeknél már megmutatkozik a rendezett és az elesett családban felnövők közötti különbség. Milyen esélyekkel indul ebben a versenyben az a kisgyermek, aki reggelente egy pincéből vagy egy utcán parkoló, lerobbant Ladából jár be az óvo
Ma, de legkésőbb hétfőn egy összegben kapják meg számlájukra az állami segítséget az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok – nyilatkozta lapunknak Tállai András önkormányzati államtitkár. Első ütemben tízmilliárd forintot meghaladó ö
Hatalmas óvodaépítési programba kezd a kormány, amelynek köszönhetően egy-két éven belül felszámolható a súlyos óvodai férőhelyhiány – tudtuk meg. Tizenhatmilliárd forintot költenek új óvodai férőhelyek kialakítására. A nagyvárosokban átmenetileg a család
MÚLTIDÉZŐ
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az agresszív retorika csak egy nagyon szűk választói rétegnél hatásos – értékelt lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Lapos volt a tüntetés, kevesen voltak, a Partizán szakértői sem kímélték Magyar Péteréket.
Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete befejezte küldetését az Egyesült Államokban, és hazatér Moszkvába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.