Röviden
Újabb három (így összesen már 21) gyanúsítottja van a Hagyó Miklós nevével fémjelzett BKV-s büntetőeljárásnak, és a főügyészség tegnap indítványozta a fél éve előzetesben lévő Hagyó letartóztatásának meghosszabbítását. Megtudtuk: a Hagyó által rokonainak,
Újabb három (így összesen már 21) gyanúsítottja van a Hagyó Miklós nevével fémjelzett BKV-s büntetőeljárásnak, és a főügyészség tegnap indítványozta a fél éve előzetesben lévő Hagyó letartóztatásának meghosszabbítását. Megtudtuk: a Hagyó által rokonainak,
Kurucos lendülettel ugrott neki az Orbán-kormány a gazdaság átalakításának, pontosabban egyelőre csak a gazdaságban lévő pénzek átrendezésének és beszedésének. A magánnyugdíj-pénztári befizetések ideiglenes leállítása és a társadalombiztosítási rendszerbe
Nem veszíti el a jótállást az, aki nem a garancialevélben feltüntetett műhelyek valamelyikével kötteti be az újonnan vásárolt gázkészülékét. Mégis általános gyakorlat, hogy a boltokban a vevőt félretájékoztatják, így arról sem szerez tudomást, hogy egyéve
A magyar szocreál építészet nagy értékének tartom nemzetközi összehasonlításban is, hogy bár valamelyest igazodott a kényszerhez, ennek ellenére autochton tudott maradni. Itt is érvényesült a vigyázó szemeteket Moszkvára vessétek elve, de azért valamennyi
S Z Ó L Ó
<span class="content_blog_lead">Recseg-ropog a gerendázat az IMF rendszere felett. A második világháború befejezésének előestéjén tető alá hozott, a náci Németország és a Japán Császárság feletti totális győzelem előszelében kifundált pénzügyi mechani
Az uniós átlaghoz és az elemzői várakozásokhoz képest is gyorsabban növekedett a hazai gazdaság a harmadik negyedévben. Az éves viszonyításban 1,6, a negyedéves összevetésben 0,8 százalékos bővülést a lapunknak nyilatkozó elemző szerint az exportra termel
Százezer új munkahely létrehozását vállalja a kormány által tervezett egymillióból a Hangya Szövetkezeti Összefogás – jelentette be Szeremley Béla elnök a szervezet tegnapi közgyűlésén. A tanácskozás radikális fordulatot sürgetett a magyar agrárpolitikába
Maga mögött hagyta a Budapesti Értéktőzsde a régiós börzéket tegnapi 1,9 százalékos erősödésével, amelyet nagyrészt a megjelent kedvező GDP-adat támasztott alá. Ehhez képest Prága 1,3, Varsó pedig 0,5 százalékot emelkedett, míg Moszkva 1,1 százalékot eset
Bő három éven belül, 2014 januárjáig több lépcsőben átalakítják a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) – állapodtak meg tegnap a világ 19 legjelentősebb gazdaságú fejlett és fejlődő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport szöuli értekezletén.
A vendéglátók attól tartanak, hogy elvesztik forgalmuk tíz százalékát, ha a parlament elfogadja a kormány étkezési jegyekkel kapcsolatos javaslatát, azaz egységesen 16 százalékkal adózik a meleg- és hidegétkezési utalvány. A kormány képviselője másként
Számos esetben tíz évnél idősebb autókkal vonul ki az Országos Mentőszolgálat a betegekhez, pedig a jogszabály szerint ilyen korú gépkocsikkal ezt nem tehetné.
Minden elemzői várakozást meghaladóan, 1,6 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti termék (GDP) a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.
A N Y A N Y E L V Ü N K
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Európa versenyképessége Brüsszel rossz döntései miatt meggyengült.
Örményország már októberben kész aláírni a dokumentumot.
A marokkói kormány komoly küzdelmet folytat az embercsempész-hálózatok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.