Röviden
David Cameron brit miniszterelnök a szerdai, londoni diákzavargásokról tegnap azt mondta, hogy szó sem lehet a kormánypolitika megváltoztatásáról a tüntetésnek hatására, a felsőoktatás anyagi terhét nem lehet a továbbiakban az adófizetőkkel megfizettetni.
Tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,52 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 21 707,90 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 36,2 milliárd forint volt. A pesti börze vezető részvényei – az árfolyamát bebetonozó Magyar Telekomtól elteki
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó. Az adót várhatóan be kell fizetnie Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek, Kóka Jánosnak, Horváth Ágnesnek, Rácz Jenőnek, Magyar Bálintnak is.
Jó néhány elemében jobb ez a költségvetés-tervezet az előzőknél, azonban van még min javítani – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az Állami Számvevőszék vezérigazgatója. Domokos László szerint kérdés, hogy szükség van-e a válság elmúlta után a Költségvetési
Öt olyan üggyel kapcsolatban nyomoznak a hatóságok a Heves megyei Hatvanban, amelyek a helyi önkormányzat előző, szocialista vezetéséhez köthetők, és amelyekben a Fidesz városi szervezete tett feljelentést.
Holtpontra jutottak a tárgyalások tegnap a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a húszak egysége is veszélybe került
Holnap Szófiába látogat Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. Egy nappal korábban érkeznek Bulgáriába a Gazprom vezetői. Sajtóértesülések szerint Putyin és bolgár kollégája, Bojko Boriszov telefonon már megegyeztek a fő kérdésekben, így a Gazprom és a Bolgár
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Európa versenyképessége Brüsszel rossz döntései miatt meggyengült.
Örményország már októberben kész aláírni a dokumentumot.
A marokkói kormány komoly küzdelmet folytat az embercsempész-hálózatok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.