Vizes vb: nyolc úszóérmet vár a szakkommentátor
A Knézy Jenő, Czene Attila páros kommentálja majd a nyári, budapesti vizes vb úszószámait.
A Knézy Jenő, Czene Attila páros kommentálja majd a nyári, budapesti vizes vb úszószámait.
Gyanúsak maradtak egyes bírók, Kocsis Máténak is. Állítólag nem ezért küldték el a versenyigazgatót.
Szerdán több helyszínen is házkutatást tartottak.
A Knézy Jenő, Czene Attila páros kommentálja majd a nyári, budapesti vizes vb úszószámait.
Gyanúsak maradtak egyes bírók, Kocsis Máténak is. Állítólag nem ezért küldték el a versenyigazgatót.
Szerdán több helyszínen is házkutatást tartottak.
A 17 év után visszavonult játékost mellőzte a Veszprém edzője a négyes döntőben, Vranjes sem számít rá.
Első ízben lesz Magyarországon cselgáncs-vb, a nyár végi eseményt névadó főszponzorral és hét Suzukival támogatták meg.
Hári 2015 óta volt a Leksands IF játékosa, amely az idény végén búcsúzott a svéd élvonaltól.
A DVTK mestere a Magyar Nemzetnek reagált Csányi Sándor magyar futballal kapcsolatos kritikájára is. Interjú.
Az osztrák Dominik Thiem simán verte a címvédő szerb teniszezőt a Roland Garroson.
A sporttörténelmi siker Szekeres Ákos nevéhez fűződik, aki a Banja Luka-i kontinensviadalon földharcban nyert.
A hatszoros olimpiai bajnok úszó a riói botrányéjszaka utáni szégyenérzet miatt végzett volna magával.
Elsőként szörf-, vitorlázás- és hevederakrobatika-oktatással foglalkoznak majd.
Hat évvel ezelőtti, súlyos ralibalesete óta először tesztelt Forma–1-es autót Robert Kubica.
Gara Róbert, az új francia sportminiszter nevelőedzője Guadeloupe olimpiai aranyairól is beszélt nekünk.
„Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor fiatalként ideérkeztem, ahogyan ezt a napot sem fogom.”
Az immár állatorvosként dolgozó sprinter feledtette a márciusi kiugrását.
Legyőzte a Barcelonát a magyar csapat.
A Telekom Veszprém a férfikézilabda-BL kölni fordulóján 27-26-ra kikapott a francia Paris Saint-Germaintől.
A Veszprém trénere a lapunknak adott interjúban azt mondta, olyan BL-döntő többé nem lesz, mint tavaly.
2010 májusa óta irányítja a kék-fehér egyesületet.
Az amerikai Kane DeAndre csütörtökön letette az esküt, s így ott lehet az őszi Eb-n a válogatottunkban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Dani Danon nem túl optimista annak kapcsán, hogy a Hamász teljesíti a feltételeket.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó baleset ügyében folytatja Sallai Nóráék autóbalesetének nyomozását.
A Nyugat is részt vehetett a titkos akcióban, ami a kurszki erőművet célozta meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.