Parragh: Egyetemistaként én is így reagáltam volna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Parragh László a keretszámokkal kapcsolatban kifejtette: egyetemistaként valószínűleg ő maga is hasonlóan reagált volna az intézkedésekre, de kamaraelnökként ma már tudja, nem lett volna igaza.

WA
2012. 12. 12. 10:20

A diákok nyertesei a változásoknak

A hallgatók hétfői tiltakozó akcióira reagálva Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt mondta: a felsőoktatási rendszer átalakításának a diákok a nyertesei és nem a vesztesei lesznek. Az oktatási államtitkárság is azt hangsúlyozta, megérti, ha a diákok úgy érzik, „szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól”, de bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Az új rendszerben egyetlen fillér nélkül bárki megkezdheti tanulmányait, amennyiben eléri a felvételhez szükséges pontszámot. Az állam nem takarékoskodni akar, hanem a források hatékonyabb, eredményesebb felhasználására törekszik – hangsúlyozták. Giró-Szász András a múlt heti kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: eddig 50 ezer érettségiző juthatott be azonnal pénz nélkül a felsőoktatásba, most a diákhitel-konstrukcióknak köszönhetően akár százezer diák is mindenfajta pénzeszköz nélkül megkezdheti felsőfokú tanulmányait.

Több helyen is tiltakoztak

Tiltakozó nyílt levelet adtak át a Heves Megyei Kormányhivatal képviselőinek az egri Eszterházy Károly Főiskola diákjai szerdán reggel.

Hétfőn délelőtt három szegedi oktató és negyven szegedi egyetemista – köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái – foglalták el a Csongrád Megyei Kormányhivatal földszintjét tiltakozva a kormány felsőoktatást érintő átalakításai ellen. Szintén az átalakítások ellen tiltakozott pár száz egyetemista hétfőn az ELTE lágymányosi épületében, ahol több ellenzéki politikus is megjelent. Később a tiltakozó hallgatók lezárták a Petőfi hidat, majd a Kossuth térre vonultak. Az LMP csatlakozott a demonstrációhoz. A diákok innen a Lánchídhoz mentek, ahol a szervezők feloszlatták a rendezvényt. Gödöllőn a diákok a polgármesteri hivatalhoz vonultak az esti órákban.

Hat-hétszáz hallgató gyűlt össze kedden este a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának aulájában, ahol a többi között a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen tiltakoztak. Szintén kedden a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók „elfoglalták” a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.