Nem erről volt szó: Bajnaiék csapatából mégis párt lesz

Párttá alakul a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 választói mozgalom. A zászlóbontáskor azonban még csak az összefogást szorgalmazta a politikus.

2013. 01. 10. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakszervezeti bázison alapuló Magyar Szolidaritás Mozgalom viszont már többször is lebegtette a párttá alakulásának lehetőségét. Ha nem lesz széles körű összefogás – tavaly januárban még ezt nevezte Kónya Péter feltételnek. Ismert: akkor még a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal létrehozásán ügyködött a Szolidaritás, amely mellé egyedül a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció akart azon nyomban leülni. Júliusban pedig már azt nyilatkozta Kónya, hogy akkor lesz belőlük párt, ha az MSZP önállóan indul a választáson.

Szétzilálnák az alkotmányt

Ismert, több ellenzéki párt a múlt héten kezdett egyeztetni egy új alkotmány megalkotásáról. Az első, a közjogi kérdésekről zajló egyeztetésen a Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt. Az LMP kimaradt az egyeztetésekből.

Az Együtt 2014 alkotmánytervezete tandíjat, ingatlanadót, fizetős egészségügyet eredményezne – vélekedtek szakértők. A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint pedig több politikai kockázat is rejlik az E14 alkotmánytervezetében, melyből megosztó liberális világkép rajzolódik ki. Ugyanakkor míg az alaptörvény szétzilálásába lelkesen vetnék bele magukat Bajnaiék – javaslatukból például hiányzik az, hogy házasság férfi és nő között jöhet létre –, a keddi egyeztetés alól kivonták magukat, és ezt Bajnai azzal indokolta: a szakpolitikai egyeztetések valójában koalíciós tárgyalások, erre pedig sem a jelenlegi időpont, sem az MSZP által javasolt forma és résztvevői kör nem megfelelő.

Mennyire hiteles?

A szerdai találkozón azonban ismét képviseltette magát az Együtt 2014, és többek között ismét szó volt az alkotmány átalakításáról. Fideszes képviselők minderre egy kérdéssel reagáltak közleményükben: „Mennyire hiteles olyan emberek alkotmányozó szándéka, akik önként vonultak ki a magyar emberek által választott Országgyűlésben lezajlott alkotmányozási folyamatból?”

Rogán Antal pedig vasárnap a Hír TV Versus című műsorában az ellenzéki mozgolódás kapcsán arról beszélt: „Ugyanazok az emberek térnek vissza ugyanazokkal a programokkal, akiket egyszer már láttunk, akik az országot tönkretették, és ugyanúgy nem baloldali politikát hirdetnek.” Az összes tervükben az szerepel, ami a családok számára rossz: lesz személyijövedelemadó-emelés és ingatlanadó. „Mindent, amit az IMF megpróbált ránk erőszakolni, azt megteszik, és visszaemelik, sőt túl is emelik a rezsiköltségeket, mert a cégek oldalán állnak.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.