Lehúzásra figyelmeztet a Fővárosi Vízművek
Több mint 130 ezer mérőóra hitelesítése jár le év végéig.
Több mint 130 ezer mérőóra hitelesítése jár le év végéig.
A baloldali politikus volt feleségére hivatkozva akart előnyhöz jutni.
Délutánra állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés.
Több mint 130 ezer mérőóra hitelesítése jár le év végéig.
A baloldali politikus volt feleségére hivatkozva akart előnyhöz jutni.
Délutánra állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés.
Az intézmény vezetése úgy döntött, hogy nem hajtják végre az iskolai mobilhasználat korlátozásáról szóló rendelkezést.
Augusztus elején jelent meg az a kormányrendelet, amely szeptembertől korlátozza a közoktatási intézményekben a mobilhasználatot.
A Tisza Párt elnöke szerint minden kórházban őt várják.
Az Önkényes Mérvadó a Spirit FM-en ment.
A Tisza Párt elnöke korábban a Fideszt bírálta a költések miatt.
Óvoda és iskola is használhatatlanná vált.
A Tűzfalcsoport utánajárt, meddig mehet el az európai parlamenti képviselő az állami szervek ellenőrzésekor.
Csak szerette volna megnézni, mi van benne.
A frakcióvezető rámutatott: a Gyurcsány-párt politikusai nem merik azt mondani, hogy Kiss László ártatlan.
Washingtoni, brüsszeli és Soros-pénzek egyaránt segítették tavaly a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületet.
Nehezen lehet így kibírni a fővárosban.
Nem sok enyhülést ígér az előrejelzés.
Dél-Koreából, Algériából és az USA-ból is érkeznek erdészeti szakemberek hazánkba, hogy útmutatást kérjenek tőlünk.
Olyan fejlesztés indul, amellyel nemcsak egy térségbe érkezik nagy volumenű beruházás, hanem történelmi seb is gyógyulni fog.
Az oktatási ombudsman szerint ez most egy elszigetelt eset volt.
A több sebből vérző döntés a spanyol részvényesek érdekeit védőknek sem tetszik.
Hollandiából érkeztek a legtöbben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két év alatt hetven százalékkal emelték a közétkeztetés árát.
A Real–PR 93. a tetőzést követő napokban mérte fel a magyar társadalom véleményét.
A rendőrség hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoz.
Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ukrajna is részt vesz a projektben.
Van, ahol olvasószobában, máshol nappaliban várhatunk a buszra.
Ötévnyi ígérgetés, elenyésző eredmény.
A határvédelem és az árvízvédelem is része a feladatoknak.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsították meg a támadót.
A fődíjat a Kivilágos kivirradtig című előadás nyerte.
A bíróság majd eldönti, hogy amit csinált, az lopás vagy rablás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.