
Adóváltozások 2026 - a családokhoz megy a pénz
Több száz milliárdot hagy ott az állam a magyaroknál.
A héten megkezdődött a nemzeti konzultáció, látszik, hogy a kormány a járványügyi intézkedésekben is nyitott az emberek véleményére, a közös gondolkodásra. Az eddigiek alapján a versenyszférában is számítunk a további együttműködésre
– mondta a Magyar Nemzetnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
Kovács László leszögezte: akármilyen nehéz helyzet állt is elő, a gazdaság nem állt le az őszi és téli korlátozások idején, és ugyan a történelemben példátlan, hogy ilyen hosszú időre lezárjanak szolgáltatóüzleteket, továbbra is a legfontosabb szempont a biztonságos, hosszú távra tervezhető újranyitás.
De muszáj valamilyen megoldást találni, hogy újra elérhetők legyenek ezek a kikapcsolódást segítő kényelmi szolgáltatások, az éttermi élmény, mert nemcsak a vállalkozókat, hanem a lakosságot is megviselte mentálisan a hónapokig tartó bezártság.
– Ha tartósan beköszönt a napsütéses idő, senkit nem lehet majd visszatartani attól, hogy kimenjen a szabadba – vélekedett az ipartestület elnöke, megjegyezve, hogy
– Minden nap újratervezünk az alapján, hogy holnap ki tudnánk-e nyitni, megtennénk-e, meg tudnánk-e oldani – jellemezte a vendéglátósok készülődését, akiknek
A meghatározó területek összefésült javaslatai mellett is van miből szemezgetnie a kormánynak: a legutóbbi mentőcsomag intézkedéseivel túlélő turisztikai szereplők és gazdasági szakemberek temérdek elképzeléssel álltak elő.
Így például a már bejelentett kormányzati gazdaság-újraindító lépések kiegészítésére szorgalmaz a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az emberek éttermi fogyasztását ösztönző megoldásokat. Eszerint
úgynevezett nagyon rövid lejáratú lakossági kuponok bevezetését javasolják a járvány miatti vendéglátóipari zárások utolsó szakaszára.
A kuponokat már a kézhezvételt követően, a most is elérhető ételrendeléskor lehetne beváltani – vagyis adott alkalommal féláron vacsoráznának a szolgáltatást igénybe vevők, a házhoz rendelések forgalma pedig rövid idő alatt meg is duplázódhat.
Több száz milliárdot hagy ott az állam a magyaroknál.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Új lendületet kapott a borravaló a kártyás fizetéssel.
Sokat emelkedett a felvehető lakáshitel összege.
Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Tőrt szúrtak Ukrajna szívébe: Zelenszkij nem várt helyről kapta meg a kegyelemdöfést
Tragédiába fulladt a trambulinozás: Fél órán át kétségbeesetten küzdöttek a mentősök a kislány életéért, de meghalt
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Húsz kilométeres dugó van az M1-esen, az M7-esről nem lehet lehajtani egy ponton
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Több száz milliárdot hagy ott az állam a magyaroknál.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Új lendületet kapott a borravaló a kártyás fizetéssel.
Sokat emelkedett a felvehető lakáshitel összege.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.