Az Origo számolt be arról, hogy nemrég újabb videó látott napvilágot, amelyen a hatóságok hajléktalan embereket vettek célba. Ők rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak, hisz nincs stabil lakóhelyük, és kevés eszközük van arra, hogy ellenálljanak. A kijevi hatóságok kényszersorozási gyakorlatát egyre többen bírálják.

A felvételhez azt írták, hogy
Dnyipróban a TCK csomagolta a hajléktalanokat.
Az ukrán köznyelvben használt „csomagolták” szó azt jelenti, hogy az érintetteket nem önkéntes alapon vitték el, hanem kényszerrel, jellemzően közterületekről, utcákról.
Korábban megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője is az ukrajnai kényszersorozásról. A felvételen brutális utcai erőszak látható: civileket rángatnak el a toborzók fényes nappal, az ünnepek előtt. A videón jól kivehető, amint három, a területi toborzóközponthoz (TCK) tartozó tiszt és egy rendőr csap le kiszemelt áldozatára. Nem igazoltatásról van szó, hanem nyílt, fizikai kényszerről.
A férfit nem felszólítják, nem kérik, hanem megragadják, majd a lábánál fogva próbálják elhurcolni a lakásától, miközben ő kétségbeesetten ellenáll.
A jelenet drámai fordulatot vesz, amikor két másik civil a férfi segítségére siet. Látják, hogy egy embert erőszakkal akarnak elvinni, és közbelépnek. Heves dulakodás kezdődik, lökdösődés, kiabálás, testi erőfölény demonstrálása. Az egyik férfi videóra veszi az eseményeket, nyilvánvalóan azért, hogy bizonyítéka legyen az erőszakos fellépésről. A válasz újabb agresszió: az egyik TCK-s tiszt rátámad a felvételt készítő férfira, meglöki, és a felvételen úgy tűnik, majdnem lelöki a lépcsőről, mielőtt az elmenekül. A videó legnyugtalanítóbb üzenete az erőszak természetessége: az intézkedők rutinosnak tűnnek, úgy járnak el, mint minden nap.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!