Felhévizy elszundított kedvenc foteljében, de nem volt szép álma. Újra átélte a 2002-es választási vereséget követő napot. Akkor azon az áprilisi hétfő reggelen a hírlapíró az akkori munkahelyére sietett, felszállt a 6-os villamosra a körúton. A szíve fölött egy gyűrött kokárda díszelgett, de nagyon el volt keseredve a választási vereség miatt. Ő is, mint oly sokan, hitt a közvélemén-kutató cégeknek, és a Fidesz–KDNP győzelmét várta. Sajnos nem így történt, annak ellenére, hogy az akkor még kétfordulós választás második körében majdnem sikerült megfordítani az első forduló eredményét. Emberek beszélgettek a zötykölődő villamoson és örvendeztek, hogy végre kormányváltás lesz, és közben mosolyogva, lenéző pillantásokat vetettek Felhévizy kokárdájára. Szörnyű érzés volt ezt akkor átélni és most, még így álom formájában is borzasztó volt újra látni. Éppen a Blaha Lujza térre ért volna a villamos a rémálomban, amikor a csengő hangja felébresztette Félixet. Azonnal felpattant a fotelből, megtörölte a verejtéktől gyöngyöző homlokát, és megkönnyebbülve ment ajtót nyitni. Nagy meglepetésére Reinkfrank néni állt az ajtóban, és szokásához híven nem hagyta szóhoz jutni, belekezdett a mondandójába.

– Jaj, drága szerkesztő úr, már azt hittem, valami baja van, legalább háromszor csengettem. Képzelje, most értem haza, már le is szavaztam. De, ami a legnagyobb dolog, még négy embert el tudtam vinni magammal a voksolásra. Két sógornőmet és két kedves asszonyt a szomszéd lépcsőházból. Büszke vagyok erre, hiszen már nagyon régen voltak szavazni, legutóbb talán 98-ban vettek részt a voksoláson utoljára. Mondtam is nekik, nincs más dolgotok, csak behúzni az ikszet a kormánypártra és a négy nemet pedig a népszavazási ívre. Ez a fél óra, ami alatt leszavaztok, csak megér nektek is négy nyugodt, biztonságos esztendőt. Sikerült is meggyőzni őket. De tudja, kedves Félix, sokban hozzájárult ahhoz, hogy ennyi embert meg tudtam győzni, az, hogy a baloldali nyíltan a háború pártjára állt. 

Hiszen azzal, hogy fegyvereket és katonákat küldenének Ukrajnába, gyakorlatilag belesodornák hazánkat ebbe a háborúba, amihez semmi közünk. Ez két másik ország háborúja, két másik ország konfliktusa. 

Mi, azon kívül, hogy segítséget nyújtunk a hozzánk menekülő szerencsétlen embereknek, mást nem tehetünk. Gyurcsány Ferenc és a baloldal miniszterelnök-jelöltje odáig merészkedett, hogy a szerdai, pécsi kampányzáró rendezvényén már azt állította, hogy Ukrajna most Magyarország háborúját vívja. Mi ez, ha nem nyílt támogatása a háborúnak? De mondott ő ettől cifrábbat is, úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában háború van és emberek halnak meg”.  

Ez valami egészen elképesztő! 

Ráadásul maga Gyurcsány Ferenc is nagyon csúnya dolgokat tett közzé. Ismét bebizonyította, hogy számára mennyit érnek a magyar emberek, és azt is, hogy mennyire becsüli Magyarországot. Úgy fogalmazott Facebook-posztjában, ki is nyomtattam magamnak, hogy „Pocsék ember leszel vagy meghalsz. Melyiket választanátok? Orbán ezt a választást hagyja a hazának, neked. Elfordítjuk fejünket ezrek, milliók halálától, meggyalázásától, mert ha nem, ha segítünk, akkor magunkra vonzzuk a sátán bosszúját és mi magunk fogunk halni. Orbán szerint életünk ára a bűnbeesés. Az élethez sz…r alakká kell válnunk.”  

Mi ez, ha nem nyílt provokáció?

De a magyar emberek nem hülyék, soha többé nem lehet őket átverni. Már nem ülnek fel a baloldalnak, ezért nagyon bizakodó vagyok a mai választás eredményét illetően. 

Attól függetlenül, hogy természetesen én is hallottam az illegális adatfelhasználásról, amit az a zsivány Bajnai-csapat hajtott végre. Nekem is kapott egy ilyen sms-t a komaasszonyom, aki mindig is Orbán Viktor-szimpatizáns volt, tehát egész biztos, hogy nem írt alá semmilyen baloldali petíciót. Viszont a miniszterelnök nagyon szépen beszélt Székesfehérváron a kampányzáró rendezvényen, azt is kijegyzeteltem ám, hogy ne maradjak szégyenben ön előtt, szerkesztő úr: 

„Az összefogás a mi igazi hátországunk. Mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is átmegyünk. […] A munkát becsületesen elvégeztük, lelkiekben, fizikailag fölkészültünk, erőnket összeadtuk, egyetlen feladat maradt, tegyük föl az i-re a pontot. Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot, védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Ha mindannyian eljönnek, nem lesz baj.” 

Úgyhogy, kedves Félix, én teljesen nyugodt vagyok, alig várom, hogy este kibonthassuk végre a behűtött pezsgőt az urammal és koccintsunk a győzelemre. Na, minden jót, szerkesztő úr, vigyázzon magára, és amennyiben még nem volt, menjen el voksolni minél hamarabb – mondta kissé számon kérően Reinfrank néni, és a következő pillanatban már el is tűnt a lépcsőfordulóban.

A hírlapíró, mint mindig, most is elcsodálkozott azon, hogy ez az idős asszony mennyire otthon van a napi politikában, és mindezt olyan páratlan vitalitással képes tolmácsolni, hogy nem csoda, ha sorra állít a kormány mellé bizonytalan embereket. De azon túl, hogy a szörnyű rémálmából sikerült kirángatnia Felhévizyt, Reinfrank néni látogatásának még egy pozitív vonzata volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy még nem volt szavazni. 

– Gyorsan össze is készülődöm, leadom a szavazatomat a pártlistára, majd pedig természetesen a négy nemet a népszavazási ívre. Így végre sikerülhet végleg elűznöm a 2002-es vereség óta vissza-vissza térő rémálmot. 

Mert most győznünk kell és győzni is fogunk!

Borítókép: Egy választópolgár gyermeke segítségével adja le szavazatát a csíkszeredai magyar főkonzulátuson az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án (Fotó: MTI/Veres Nándor)

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!