Felhévizy Félix mindig csodálkozott azon, hogy mennyire elvakultak a Tisza Párt hívői. Sorra derültek ki Magyar Péter legkülönfélébb húzásai, és mindig az volt rá a reakció, hogy a Fidesz csinálta az egészet, a Fidesz akarja lejáratni Magyar Pétert satöbbi, satöbbi.

További Poszt-trauma híreink
Természetesen nem a kormánypárt kényszerítette Magyart arra, hogy lehallgassa a saját feleségét, nem Orbánék parancsoltak rá a Tisza elnökére, hogy részegen kislányok lába között bujkáljon át egy diszkóban, majd elvegye és bedobja a Dunába egy férfi telefonját. Mint ahogy nem Rogánék veszik rá folyton Magyart arra sem, hogy arrogánsan, erőszakosan beszéljen még a sajátjaival is. És bármilyen meglepő ez a tiszásoknak, Tarr Zoltán, a pártjuk alelnöke sem fideszes utasításra mondta ki egy fórumon, hogy nem mondhat semmi konkrétumot a terveiről, mert akkor megbuknának. De ezek az események, úgy látszik, eddig nem voltak elegendőek ahhoz, hogy felébredjenek az elvakult követők. Azt sem fogadják el, hogy a Tisza Párt egy háborúpárti alakulat, amely kizárólag Brüsszel érdekeit képviseli, mert Magyar Péter ennek az ellenkezőjét állítja.
További Poszt-trauma híreink
Most azonban történt valami, ami végérvényesen felnyithatja még a legelvakultabb szektások szemét is.
Kéri László egy szép nagy Tisza-logó előtt ülve bevallotta: ha jön a Tisza, Magyarország megy a háborúba! És hosszú háborúra készülnek – írta a Facebookon Menczer Tamás. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója egy videórészletet mellékelt, amelyen Kéri László a XIII. kerületi egyik Tisza-sziget előadásán beszél.
– Nem fogja megúszni Magyar Péter se, meg a Tisza se, hogy valami egyértelmű állásfoglalást ne tegyen az ukrán ügyben. Ez lehet, hogy potenciális szavazatveszteséggel jár. Európa ezt már eldöntötte, és ha nézik a meghatározó nemzeteket, arra készülnek a német katonai diplomáciától az angolokig is, érdekes, hogy nem kizárt az oroszokkal való további konfliktus, hogy Európa készüljön fel arra, hogy Oroszország tartósan neki hadi ellenfele lesz. Ebből Magyarország szerintem nem fogja tudni kihúzni magát – magyarázza a felvételen Kéri László.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A baloldali politológus már több kérdésben lebuktatta Magyar Pétert és pártját. Emlékezetes, korábban arról beszélt, hogy a Tisza Párt az utolsó pillanatban felveszi majd a bukott baloldali politikusokat is a listájára, de azt is megerősítette már, hogy a Tisza Párt minden európai elvárást teljesítene, ha kormányra kerül.
Ez a mostani videó azonban fehéren-feketén bizonyítja, hogy Magyar Péter Brüsszel bábja.
Ez a Kéri-videó lesz az utolsó szög Magyar Péter közéleti koporsójába. Erre már a legelvakultabb Magyar Péter-hívő sem találhat kifogást. Lebukott a Tisza Párt, kiderültek a szándékai. Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi? – gondolta magában Felhévizy, és egy csésze jázminteával a kezében kiment az erkélyre és szívott egyet a friss levegőből.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Kéri László (Forrás: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hann Endrét fülön csípték, szempillantás alatt dőlt romba a Medián kártyavára
Magyar Péter foghatja a fejét.

Orbán okozhatja Magyar Péter bukását, saját embere lökheti a szakadékba a Tisza Pártot
Hatalmas baklövés.

Magyar Péter ismét balról kapott méretes pofont, ebből nagy balhé lesz
Hatalmas erőt mutatott a Fidesz.

Tik-tak: Magyar Péter egy időzített bomba, az óra vészjósló ketyegése már hallatszik
Egyre erősödik sokakban az érzés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!