Likvidálók
A nagykovácsi ügybe természetesen beavatkozott a XXI. századi Vallásügyi Likvidáló Hivatal is, a Demokratikus Koalíció.
A nagykovácsi ügybe természetesen beavatkozott a XXI. századi Vallásügyi Likvidáló Hivatal is, a Demokratikus Koalíció.
Most Gyurcsány Ferenc fújta meg a sűrű filléreket adományládikókba hívó harci kürtöt.
Az elkövetőkre példás szigorral sújtsanak le – hátha akkor megtanulják, hol lakik a magyarok Istene.
A nagykovácsi ügybe természetesen beavatkozott a XXI. századi Vallásügyi Likvidáló Hivatal is, a Demokratikus Koalíció.
Most Gyurcsány Ferenc fújta meg a sűrű filléreket adományládikókba hívó harci kürtöt.
Az elkövetőkre példás szigorral sújtsanak le – hátha akkor megtanulják, hol lakik a magyarok Istene.
Nem áll jól Karácsony Gergelynek az elgyurcsányosodás.
Szinte kizárólag politikai aktivistákat látni, amerre a szem ellát a sivár baloldali síkvidéken.
Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy semmi mást nem kell tennünk, csak betartani, amit a nagymamánktól tanultunk.
Európa megmentése hazafias kötelesség. Az elmúlt év politikai szempontból Európa káoszát hozta, amely immár trend, nem csak egyszeri hiba.
Valójában örvendeznünk kellene Francis Fukuyama amerikai filozófusnak hazánkat becsmérlő, folyamatosan rágalmazó állításain.
Most, hogy véget ért a karácsony, érdemes végiggondolni, mit illik és mit nem.
Valahol otthon kell lenni, bármit is ígér Soros György vagy az Európai Unió.
Az ellentmondásosnak tűnő viszonyok között vágott világos rendet Orbán Viktor, amikor közérthetően foglalta össze a mögöttünk hagyott esztendő kihívásait és fenyegetéseit.
A két partvidék között élő tízmillióknak éppen úgy elegük van a demokraták fordított puccparádéjából, mint nekünk.
David Pressman megfélemlítőnek nevezte a ki sem hirdetett törvényt.
Akárhogy is nézzük, Orbán Viktor ma megkerülhetetlen vezető Európában.
Fáj nekik a szuverenitásvédelmi törvény? Akkor jól sikerült.
Ukrajnában minden mutató szerint sokkal rosszabb a helyzet, a háborútól függetlenül is.
Nincsen nap David Pressman-nagyjelenet nélkül. A tegnapi sem telhetett el nélküle.
Ukrajna is felkerült arra a listára, amelyen a tetszőleges belpolitikai helyzetekben fegyverként forgatható témák sorakoznak.
Az EU történetének legaljasabb politikai húzása az, amit a Magyarországnak járó pénzforrásokkal művelnek a szervezet súlyos szereptévesztésben lévő balliberális vezetői.
Antall József a XIX. és a XX. század magyar történelem nagy nemzedékeinek utolsó tagjaként élt és vezette az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagy slamasztikában érzi magát a jelek szerint a Tisza Párt nevű szervezet vezére, ami az infantilis, kamaszosan összevissza kommunikációjának egyre erősebb vargabetűiből mérhető le.
Európa fontosabb országai ma márpedig jellemzően eladósodottak, mégis hitelből akarják megszervezni jövőbeli védelmüket.
Éppen most van itt az ideje visszakövetelni a törvénytelenül elvont nemzeti hatásköröket.
Amit erről az egészről Magyar Péter eddig előadott, az szánalmasan életszerűtlen.
A magyar kormány továbbra is eltökélt az adócsökkentések terén, és a jövőben a kiemelkedően a sikeres vállalkozásokra fókuszálhat a gazdaságpolitika.
Vélhetően senkit sem lepett meg a miniszterelnök azzal, hogy tegnap bejelentette: „Elég volt! Véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek!”
Főnixmadárként mindig újraéled, feltámad nemzetünk minden igazságtalan történelmi retorzió, megtorlás, háború után.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
Egyetlen századmásodperc döntött az első rajthely sorsáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.