Ferenc pápa alapvető hozzáállása volt, hogy sohasem követelt, főként nem követelőzött, hanem kéréseket fogalmazott meg szelíden, mégis rendkívül határozottan az emberek felé. A béke iránti elkötelezettségét is mindig nyilvánvalóvá tette, ám soha nem verte még átvitt értelemben sem az asztalt, nem adott holmi ultimátumokat a katolikus egyház vezetőjeként sem. Ugyanígy nem osztogatott parancsokat, hogy erkölcsi súlyánál, tekintélyénél fogva kikényszerítse a háborúzó felektől, illetve a mögöttük álló globális erőktől, nagyhatalmaktól a teljes fegyvernyugvást. Halála azonban olyan kérlelhetetlen választóvonal, amely ilyen irányú üzeneteit, iránymutatásait még fajsúlyosabbá, sőt megkerülhetetlenné teszi.
Utolsó húsvéti üzenetének szintén a béke kérdése volt a fő vonulata, ami valójában az egész szövegen áthúzódik. És ha nem is a sürgetés a legjobb szó a szándékainak jellemzésére, mindenképpen a korábbiaknál is erőteljesebb nyomatékot helyezett szavaira. Mintha csak tudná, hogy ez az utolsó földi, evilági megszólalása, hallatlanul, még a tőle megszokottnál is pontosabban, félreérthetetlenül fogalmazott.
Úgy vélekedett, hogy a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják. Sorra vette a háború sújtotta térségeket, köztük első helyen a Szentföldet, ahol a borzalmas konfliktus továbbra is halált és pusztítást hoz. Az Ukrajnában zajló, a világháború veszélyét is magában hordozó, három éve tartó értelmetlen öldöklésről kiemelten is megemlékezett. Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen Ukrajnában, és bátorítson minden felet az erőfeszítések folytatására egy igazságos és tartós béke érdekében.
Kell-e ennél jelentősebb figyelemfelhívás? A szentatya végtelen realizmusát, politikai tisztánlátását tükrözi, hogy tudta, itt már az ő, Krisztus helytartójának a kérése kevésnek bizonyulhat, az egyház valódi fejének, Jézusnak a segítsége szükségeltetik. Ez az alázat, hallatlan szerénység azonban el kellene gondolkoztassa végre azokat a többnyire háttérben munkálkodó földi hatalmasságokat, akik a nap huszonnégy órájából legszívesebben huszonnégyet töltenének a háború kiterjesztésével, eszkalálásával. Akik úgy küldenek kényelmes luxusotthonaikból, irodaházaikból, pártközpontjaikból újabb és újabb milliókat vágóhídra, hogy közben farizeus módon és gőggel békevágyról, majdani igazságos békéről csicseregnek.
Mert ne akarjon senki hiszékenységi rekordokat dönteni: nem pusztán a gyalogbábuként a sakktáblán húzogatott és ukázokkal ellátott Zelenszkij ukrán elnök, de nem is Putyin orosz elnök az akadálya a békekötésnek, illetve a tartós fegyverszünetnek, hanem azok a többségében tengeren túli globalista potentátok, akik tartós béke helyett tartós bombaüzletre akarnak berendezkedni milliók halála révén.
Hogy a békéről fuvolázik újabban sok mindenki, amióta az amerikai elnököt nem a háborúpárti demokratapártiak adják, hanem Donald Trumpnak hívják? Hát persze: a diktátorok is mindig békét akartak – miután megsemmisítették a gyűlölt ellenséget. Akkor már lett volna akkora világbéke a XX. században is, hogy vágni lehetett volna a síri csendet. Itt viszont most valóságos, nem különféle jelzőkkel ellátott békére lenne szükség – amilyenre a szentatya is gondolt. Nem kell hozzá még csak szavakban hangoztatott jó szándék sem. Elég, ha az emberellenes háború továbbvitelén dolgozó erők magukba szállnak, és leállnak az aknamunkával a tengeren túl és Brüsszelben. És teljesítik Ferenc pápa utolsó kérését: a békét.
