- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Megmenekültek a „deltai musztángok”
Állatvédőknek sikerült megakadályozniuk, hogy vágóhídra szállítsanak hetven, a Duna-deltában szabadon élő lovat Romániában. Az elvadult, néhány ezer példányt számláló populáció Európa-szerte ritkaságnak számít.
Vacsora Obamával

Megmenekültek a „deltai musztángok”
Állatvédőknek sikerült megakadályozniuk, hogy vágóhídra szállítsanak hetven, a Duna-deltában szabadon élő lovat Romániában. Az elvadult, néhány ezer példányt számláló populáció Európa-szerte ritkaságnak számít.

Vacsora Obamával

Rendezvények az elnökség végén

Tudós-politikus, államférfi távozott

Vihar előtti végrehajtáscsend
Parkolási bírságok és önkormányzati lakbértartozások miatt indulhat el heteken belül kisebbfajta végrehajtási hullám. A parkolási társaságok és a helyhatóságok ingatlankezelő cégei már megtették az első lépést.

Röviden

Megrendüléssel fogadta a hírt a magyar politika
A miniszterelnök mellett számos közéleti személyiség, pártok és mozgalmak képviselői is részvétüket nyilvánították Mádl Ferenc családjának tegnap, méltatva az elhunyt volt államfő érdemeit.

Csúnya monokli a balliberálisoknak

Röviden

Lassan elfogy az egész buszgyár

Újabb halálos áramütés

Tudatos félreértés? Burjánzó elméletek az SZBU kárpátaljai fellépése nyomán
Megcsapta Kijevet is az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatnak (SZBU) a Kárpátalján állítólagosan magyar állampolgárságért folyamodókkal szembeni fellépése körüli botrány szele. Az ukrán belpolitikai térbe kerülve a történtek körül már különböző összeesküvés

Ki beszél itt Cozmáról?

Új segély Dublinnak
Legfeljebb 2013-ra reméli az ír szakminiszter, hogy képesek lesznek a tőkepiacról finanszírozni a gazdaságot. Az ország miniszterelnöke szerint ugyanakkor Írországot nem szabad egy kalap alá venni Görögországgal.

Bevándorló fiatalok a bűn útján
Emelkedő tendenciát mutat a német rendőrség évi statisztikája szerint a lakásbetörések száma. A szövetségi köztársaságban minden negyedik percben betörnek egy lakásba, családi házba vagy luxusvillába.

Régi-új olvasmányok a polcokon
Mostanra összeállt azoknak a köteteknek a listája, amelyeket a csütörtökön kezdődő, 82. Ünnepi Könyvhétre szánnak a kiadók. A kínálatban ismét lesznek visszatérő klasszikusok a népszerű Máraitól a szinte elfelejtett Kosáryné Réz Loláig, de Weöres Sándo

Az istenek nehéz harca
A régi Krétakör neves színészeit vonultatja fel itthon először bemutatott darabjában Mundruczó Kornél. A groteszk, húsbavágóan naturalista, tizennyolc éven felülieknek ajánlott előadás megjárta már többek között Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Fr

London is bajba kerülhet a jövőben

Közvetítenének rokkantügyben is
Elfogadhatatlannak tartják a fogyatékossággal élők, hogy utólag értesülnek az őket érintő kormányzati intézkedésekről, így például a rokkantnyugdíjak tervezett átalakításáról. Ezért mielőbbi párbeszédet sürgetnek a kabinettel.

Fontos híreink
Hova menjünk a két ünnep között?

Majdnem kétszázszor hívták a tűzoltókat szenteste

Zelenszkij karácsonyi beszédében: Azt akarjuk, hogy meghaljon + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó
Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

Féltve őrzött családi ereklyéről mesélt Szentkirályi Alexandra édesanyja + videó
A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Semjén Zsolt: Háborúba sodródni könnyű, de annak a következményei beláthatatlanok + videó
Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra
A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.
Külföldi híreink

Újabb antiszemita támadás Ausztráliában: hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót gyújtottak fel
Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek + videó
Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

Szenteste ismét célkeresztbe került Moszkva
A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban: Blessed Christmas!
The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

Autóbalesetet szenvedett a férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya
A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

