- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Elfogták Földesi-Szabót
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei tegnap a fővárosban elfogták az első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt elnökét. Az 1,2 milliárdos adócsalásért és más bűncselekmények miatt elmarasztalt
Diákok köszöntötték a Lajtát
Fellobogózva, az újpesti hadikikötőben ünnepelte tegnap száznegyvenedik születésnapját a tavaly felújított s újrakeresztelt Lajta monitor. Ebből az alkalomból a honvédség a hajó felújításában és működtetésében részt vevő civil szervezetekkel közösen közép

Elfogták Földesi-Szabót
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei tegnap a fővárosban elfogták az első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt elnökét. Az 1,2 milliárdos adócsalásért és más bűncselekmények miatt elmarasztalt

Diákok köszöntötték a Lajtát
Fellobogózva, az újpesti hadikikötőben ünnepelte tegnap száznegyvenedik születésnapját a tavaly felújított s újrakeresztelt Lajta monitor. Ebből az alkalomból a honvédség a hajó felújításában és működtetésében részt vevő civil szervezetekkel közösen közép

Hazánk energiahelyzete

Belga módszer a feketézés ellen

Ménesbirtok: meghallgatták Budait
A Nemzeti Ménesbirtok Zrt. jogcím nélkül utalt át 365 millió forint közpénzt a felszámolás alatt álló Bábolna Kft.-nek – állította Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, akit a bíróság tanúként hallgatott meg a cég ügyvezetője és a nemzeti vagyonkezelő

Lagarde kerülhet a valutaalap élére

Röviden

Újra Red Bull-os felvezetéssel
AUTÓSPORT

II. Erzsébet Írországban

Mélyrepülésben: útban a MÁV-jelentés
Sokba kerül az adófizetőknek, miközben egyre romlik a szolgáltatás minősége – ezt a megállapítást is tartalmazza majd a MÁV-albizottság jelentése, amelyet a héten állítanak össze a bizottság tagjai és szakértői. Manninger Jenő javaslatára több esetet az Á

Hírhedt börtönben ül Strauss-Kahn
Az egyik legnagyobb amerikai büntetőintézet, a Rikers Island-i börtön magáncellájában töltötte a hétfő éjjelt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, miután a New York-i bíróságon úgy döntöttek, félő, hogy elmenekül, ezért őrizetb

Európai dizájndíj a MúzeumCafénak
A magyar múzeumi szakma egyetlen nyomtatott országos fóruma, a 2007-ben alapított és azóta kéthavonta megjelenő MúzeumCafé nyerte el több mint negyven pályázó közül a European Design Awards magazin kategóriájának idei bronzérmét. Európa egyik legnagyobb d

Pokorni fizettetne a lemorzsolódókkal
Pokorni Zoltán kifizettetné a tanulmányi költségeket azokkal a diákokkal, akik nem fejezik be tanulmányaikat, illetve akik a diploma megszerzése után külföldre mennek dolgozni. Az egykori oktatási miniszter szerint a hallgatói létszám tervezett csökkentés

Kötelező lesz a részvétel a népszámláláson

Radikális reformprogram

Milliárdok jöhetnének a világhálóról
Szakértői becslések szerint évente tíz-tizenöt milliárd forintot hozhatna az államkaszszának a jelenleg illegálisan működő internetes sportfogadó és pókeroldalak megadóztatása. Eközben rohamosan emelkedik az efféle portálok száma.

Bírságot ért Julius Caesar talizmánja

Gasztroharc a tengerentúlon

Nagykövetek menedzselik a kicsiket

Fontos híreink
Amerika fellép Brüsszel cenzúrája ellen

Ennyit számít a fix 3 százalék: berobbant az elmúlt 15 év egyik legnagyobb horderejű programja

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ezek azok az utolsó pillanatos karácsonyi bakik, amelyeket Orbán Viktor és a miniszterei elkövetnek + videó
Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

Ezért jobb a béke: jövőre még több pénz marad a családoknál
A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

Gulyás Gergely: Hiába a kamionosok érdeksérelme, a kormány célkitűzése helyes
A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

Ezt üzeni Erdő Péter bíboros karácsony alkalmából
Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.
Külföldi híreink

Ez Németország: templomban mutatta be előadását a rúdtáncosnő + videó
A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

Robbanásokra ébredt Ukrajna, Putyin támadást indított
A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál
Itt vannak a képek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Íme a villanyautó, amely több mint 1100 kilométert tesz meg autópálya-tempóval
A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

