- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Átterjedhet az európai adósságválság

Újra itt a Boom Boom

Minden idők legnagyobb tőzsdei csalása

Dánia újra ellenőrizni fogja a határait
Néhány héten belül Dánia felújítja a határellenőrzést a Svédországgal és Németországgal közös határain – jelentette be Koppenhágában Claus Hjort Frederiksen pénzügyminiszter.

Gyümölcsök aranyárban
Búcsút inthetünk az alacsony gyümölcsáraknak. Már az első idei hazai eperszállítmányok drágán kerültek a standokra, és erre számíthatunk a többi terménynél is. A termelők költségei komoly mértékben növekedtek, ez a fő oka a tartós drágaságnak.

Röviden

Gyalázat

Romokban Lorca óvárosa
Legkevesebb nyolcan vesztették életüket a szerdai spanyolországi földrengésben. Az 5,2-es erősségű földmozgás miatt körülbelül tízezer embert kellett evakuálni a természeti csapástól leginkább sújtott Lorca óvárosából. A helyi autópályákon és völgyhidakon

Négyes versenyfutás két helyért
A Videoton két körrel a zárás előtt már bajnok, de maradt még nyitott kérdés szép számmal a labdarúgó NB I-ben. A Paks–Vasas (17.00) és ZTE–Debrecen (19.00) mérkőzésekkel ma kezdődő 29. fordulóban nyilván közelebb kerülünk a válaszokhoz, de nemcsak az ere

Éleződő MSZP-s pártharc
Gyurcsány Ferenc Szegeden lényegében elismerte, hogy az MSZP jelenleg nem alkalmas a kormányzásra.

Stratégiai párbeszéd Kínával Gödöllőn
Az emberi jogok, a Kínával szembeni fegyverembargó, illetve az ázsiai ország gazdasági státusának kérdése, valamint a kínai 12. ötéves terv és az EU 2020 stratégia közötti átfedések, együttműködési lehetőségek voltak az EU–Kína párbeszéd napirendjén.

Toporgás kisebbségügyben

Tisztelt Szerkesztőség!

Bécsben drágább az áram
Kordában maradt az elmúlt tizenkét hónapban a lakosság által fizetendő budapesti áramár. Egy vizsgálat szerint ugyanis az Európai Unió 15 tagországának fővárosaiban a mienkénél jóval nagyobb mértékben emelkedett a háztartások villanyszámlája.

Per hátán per a gyermekellátásban
Még legalább két évig állhat fenn áldatlan állapot a gyermekvédelem finanszírozásában, miután a szocialisták korábbi törvénymódosítása miatt egyes megyék és a területileg érintett megyei jogú városok pereskednek a költségek megosztásáról. A balliberális k

Szövevényes perek a bedőlt biztosító után
Évekkel a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) bedőlése után sem tisztul a kép, már ami az okozott károk megtérítését illeti. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy választott bírósági döntéstől várja a 7,2 milliárdos ügy megoldását.

A receptet, köszönjük, ismerjük

Francia szigorítás

A pedagógusok a nemzet lámpásai

Fontos híreink
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

