- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Budakeszi állatünnep

A diákzsűri díjátadója a szemle után

Jönnek az olcsó bérlakások
Feloldaná az euróalapú jelzáloghitelek tilalmát a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtésről szóló szakértői anyaga. A kormány által támogatott forintalapú lakáshitelek szintén újjászülethetnek a tervek szerint. Az állami bérlakások igen olcsók len

Saját városait ostromolja Aszad
Folytatódik a március óta tartó kormányellenes felkelések véres leverése Szíriában, Bassár el-Aszad erői jelenleg is több várost tartanak ostrom alatt. A kormány szerint Deraa és Bánjász már nem jelent fenyegetést, jelenleg Homsz a fő célpont. A közép-szí

Több száz kutyát altattak el Romániában

Versenyszellem vagy immorális versengés

Fejlesztések válság idején
Néhány hónapon belül két korszerű, európai szabványoknak megfelelő futballstadionnal gazdagodik Románia, holott az ország az utóbbi évtized legsúlyosabb gazdasági válságát éli. A bukaresti és a kolozsvári aréna megépítése nem független a politikai érdekek

Sietősre fogta a NATO

Nincs tolongás Gyurcsányéknál
Az ötezer főt sem éri el a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció platform tagjainak száma, azaz a tavaly októberi megalakulás óta megduplázni sem sikerült az induló létszámot – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került, részletes tagnyilvántartásból. Némi

A korfball az egyetlen koedukált csapatsport

Világsztárokkal építi imázsát Kadirov
Világsztárok jelenlétében avatták fel tegnap Groznijban a mostani elnök apjáról, Ahmad Kadirovról elnevezett, harmincezer nézőt befogadó stadiont. Csecsenföld mindenható ura ezzel is bizonyítani kívánja, hogy a köztársaságban stabilizálódott a helyzet, s

Röviden

Beolvadás helyett szövetséget ajánl a Közgáz
Feldarabolás és beolvasztás helyett budapesti egyetemi szövetség alakítását javasolta alternatívaként Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak a Budapesti Corvinus Egyetem rektora – tudta meg lapunk. A keddi találkozón megjelent hat egyetem vezetői intézmén

Takács, ha kell, félreáll

Kígyó Suta kapcsolatait ajánlotta

Véget érhet a pécsi vízműcsata
Úttörő vállalkozásba kezdett Pécs városa, amikor több mint másfél éve úgy döntött, az önkormányzat saját kezébe veszi a vízműszolgáltatást, céget alapít, s szerződést bont a francia Suez Environnement S. A.-val, amelynek menedzsmentje működtette az addigi

Koncepciós védekezés

Uniós támogatást is veszélyeztettek
Csalás, hűtlen kezelés és sikkasztás is felmerülhet a Magyar Agrárkamaránál eddig elvégzett átvilágítás nyomán – mondta lapunknak Budai Gyula kormánybiztos, aki tegnap kapta meg az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Az ir

Bírság a jegybanknak
Több ponton is megsértette a közbeszerzési törvényt a Magyar Nemzeti Bank egy kommunikációs feladatokra kiírt, 78 millió forint értékű pályázatnál, ezért félmillió forint bírságot kell fizetnie a Közbeszerzési Döntőbizottság ítélete szerint. A jegybank fe

Fontos híreink
Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

