Kepecs Ferenc: Elmúlt a kegyelmi pillanat
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,10 pontos emelkedéssel, 16 680,85 ponton nyitott csütörtökön.
A téli álmukat alvó apró emlősök életét nagy valószínűséggel meghosszabbítja a hibernálás – vélik osztrák tudósok, akik állatkísérleteikről a Biology Letters című folyóiratban számoltak be.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,10 pontos emelkedéssel, 16 680,85 ponton nyitott csütörtökön.
A téli álmukat alvó apró emlősök életét nagy valószínűséggel meghosszabbítja a hibernálás – vélik osztrák tudósok, akik állatkísérleteikről a Biology Letters című folyóiratban számoltak be.
Giró-Szász András kormányszóvivő a szerdai kormányülés legfontosabb napirendi pontjáról, a végtörlesztésről beszélt Az Estében.• Korlátozzák a végtörlesztést igénybe vevő deviza
Nagyon örülne, ha utolsó klubjának, a Corinthiansnak a szurkolóitól is elbúcsúzhatna Ronaldo, a brazilok háromszor is a világ legjobbjának megválasztott, kétszeres aranylabdás labdarúgója.
Kalózok hatalmukba kerítettek egy kőolajszállító tartályhajót szerdán a nyugat-afrikai Benin partjainál, és túszul ejtették a legénység 23 tagját – közölte a nemzetközi tengerhajózási hivatal.
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hat fokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben – közölte a tisztiorvos Facebook-oldala csütörtökön.
A Die Welt beszámol arról, hogy egyre mélyebb viták zajlanak a berlini kormányban arról, mit tegyenek az összeomlóban lévő Görögországgal. A Die Presse szerint Orbán Viktor nem tart az európai bíróság ítéletétől.
A BP kőolajipari nagyvállalat és alvállalkozói, a Transocean és a Halliburton is vétkes a Deepwater Horizon tengeri fúróplatformon tavaly áprilisban bekövetkezett robbanás miatt, amely 11 ember halálát és az Egyesült Államok legsúlyosabb környezeti katasz
Halálra ítéltek négy ujgurt a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen a nyáron elkövetett fegyveres támadások miatt – írta csütörtökön a China Daily című napilap.
Lezárták az M1-es autópálya Győr irányába vezető oldalát Tatabányánál, az 53-as kilométernél, mert egy fát szállító kamion rakománya az úttestre borult; a balesettel összefüggésben a fővárosba vezető oldalon is lezárták a fél útpályát – tájékoztatta a ren
A bajnokságban a Palermótól elszenvedett 4-3-as vereség után újabb kínos eredményt voltak kénytelenek elkönyvelni az Internazionale labdarúgócsapatánál, az együttes ugyanis hazai pályán 1-0-ra kikapott a beugró török Trabzonsportól a Bajnokok Ligája csopo
Úgynevezett utoléréses baleset történt csütörtök reggel Kecskemét közelében az M5-ös autópályán, ahol egy kisteherautó beleszaladt az előtte haladó kamionba; a forgalmat a leállósávba terelik – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Csütörtök reggelre a forint enyhén korrigálta az előző napi számottevő veszteségeit. A piacok tájékozódási pontokat várnak európai pénzügyi vezetők a nap folyamán elhangzó gazdasági helyzetértékeléseitől.
Értékesíti a kurdisztáni Akri-Bijeel blokkban lévő 20 százalékos részesedését a Gulf-Keystone Petroleum (GKP) – írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában a GKP vezérigazgatójának bejelentését idézve, s hozzáteszi, hogy a blokkban 80 százalékos részesedés
Jóváhagyta az olasz parlament alsóháza szerda este a Silvio Berlusconi vezette kormány következő két évre szóló, 54,2 milliárd euró összértékű takarékossági csomagját.
Megkezdődött a tatabányai szennyvíztisztító fejlesztése, mivel az onnan kikerülő tisztított szennyvíz az Által-éren keresztül a tatai Öreg-tóba ömlik, ezért különlegesen alacsony kibocsátási határértékeket kell biztosítania a tisztítóműnek – tájékoztatta
Röntgenvizsgálaton bukott le a spanyol tolvaj, akinek drágakő volt a gyomrában, miután lenyelt egy brit nőtől ellopott gyémántot.
A fekete-tengeri hajózással kapcsolatos történelmi ismereteket újraíró ókori kőhorgonyokat fedeztek fel a búvárok a Bulgária fekete-tengeri partvidékén fekvő Szozopol városa mellett folytatott régészeti expedíció során.
Egyre fenyegetőbbé válik az angliai Kent város partjainál elsüllyedt SS Richard Montgomery nevezetű hajóroncs. A 128 méteres vasóriás fedélzetén több ezer bombával a második világháború idején süllyedt a hullámsírba Sheppey mocsaras szigeténél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az elnök szerint a következő napokban jó hírek jöhetnek.
Különleges búcsút kapott a Roland Garros spanyol ikonja.
Kató Lilla előadása lehengerlő volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.