Magyarországon vették, Tirolban árulták a drogot
Magyarországon vásárolt kábítószert árusított négy osztrák férfi tiroli szórakozóhelyeken – közölte kedden az osztrák rendőrség.
Magyarországon vásárolt kábítószert árusított négy osztrák férfi tiroli szórakozóhelyeken – közölte kedden az osztrák rendőrség.
A tunéziai kormány megerősítette kedden, hogy július 24-én megtartják az első választást azóta, hogy januárban megdöntötték a több évtizedes tekintélyuralmi rendszert.
Meghalt az a salgótarjáni rendőr, aki kedden meglőtte magát, s életveszélyes sérülésekkel került kórházba – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Magyarországon vásárolt kábítószert árusított négy osztrák férfi tiroli szórakozóhelyeken – közölte kedden az osztrák rendőrség.

A tunéziai kormány megerősítette kedden, hogy július 24-én megtartják az első választást azóta, hogy januárban megdöntötték a több évtizedes tekintélyuralmi rendszert.

Meghalt az a salgótarjáni rendőr, aki kedden meglőtte magát, s életveszélyes sérülésekkel került kórházba – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Korrupciós bűncselekmények gyanújával magas rangú román belügyminisztériumi vezetőt vettek kedden őrizetbe, akit Emil Boc román miniszterelnök egy nappal korábban menesztett tisztségéből.

A keddi kormányülést követően Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fórumának érdekképviseleti tagjait, hogy a kormány kisebb módosításokkal elfogadta a szolgálati nyugdíjasokat és szolgálati nyugdíjrendszer

Jelentősen csökkent azoknak a gazdáknak a száma, akik a tavaly októberi katasztrófában vörösiszappal elöntött termőföldjeiket felajánlják az állami földvagyont kezelő Nemzeti Földalapnak, vagy elcserélnék azokat – közölte Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési M

Lemondott Gál Péter Pál, a Jobbik székesfehérvári szervezetének elnöke a szervezet korábbi taggyűlésén; május 24-re, keddre tisztújító taggyűlést hívott össze, ahol új elnököt választanak – ezt ő maga jelentette be az MTI-hez is eljuttatott közleményében

Az energiatakarékosság és az energiahatékonyság növelése akár nagyságrendekkel kedvezőbb befektetés lehet, mintha az arra szánt összegek a pénzpiacokon kamatoznának – mondta a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fejlesztési igazgatója kedden Pé

Megoldás születhet a repülőtéri drosztok ügyében, ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők elfogadják György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztését.

E pillanatban az országban több olyan rendező van, aki alkalmas a Nemzeti Színház igazgatói posztjának betöltésére – mondta Szőcs Géza kulturális államtitkár kedden.• Alföldi cs

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a három Tolna megyei rendőrnek a büntetését, akiket első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, mert 2009-ben bántalmazták egy bűncselekmény tanúját és gyanúsítottját.

Soha nem mért magasságba emelkedett kedden Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, elemzői vélemények szerint annak nyomán, hogy a görög kormányfőnek nem sikerült széles körű politikai konszenzust elérnie a

Egyhangúlag elfogadta az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága keddi ülésén Kósa Ádámnak a repülésbiztonsággal foglalkozó jelentéshez benyújtott módosító indítványait. Ennek értelmében a biztonsági szkennerek alkalmazása során

Felavatták az osztrák Melecs elektronikai vállalkozás győri gyárát a Magyarországról tavaly kivonult Lite-On üzemének helyén.

Lázár János és Balsai István a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó javaslatának visszavonását követelte Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkára a szervezet keddi hódmezővásárhelyi demonstrációján.

A New York-i rendőrség cáfolta, hogy tőle származna az a hír, hogy Dominique Strauss-Kahn spermájának nyomát találták meg a szobalány ruházatán. A Le Monde hasábjain napvilágot látott a hír, miszerint Strauss-Kahnról kompromittáló jelentést akartak kisziv

Súlyosan megsérült az a kerékpáros, akit kanyarodás közben elütött motorkerékpárjával egy férfi kedd délután Jászárokszálláson – közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

A hét végi monacói Forma–1-es futamra újabb bulit tervezett a budapesti orgiát rendező német biztosítótársaság.• 83 ezer euróba került a szexorgia

Újabb vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Városi Ügyészség a büntetett előéletű Stadler József ellen; a solti vállalkozót az ügyészség két vádpontban is csődbűncselekmény elkövetésével vádolja. Lapunk május 21-i számában arról írtunk, hogy várhatóan ősszel

Az egyaránt olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csollány Szilveszter, valamint Ónodi Henrietta került be a Magyar Torna Szövetség (Matsz) Halhatatlanjainak Klubjába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.