Bíróság elé került egy kínai nő, mert kinyitotta a repülő vészkijáratát
A polgári légügyi hatóság adatai szerint csak az idén további 12 hasonló eset történt Kínában.
A polgári légügyi hatóság adatai szerint csak az idén további 12 hasonló eset történt Kínában.
Ez megmagyarázhatja, miért híznak egyesek, míg mások nem, pedig nagyjából azonos mennyiségű zsírt és cukrot fogyasztanak.
A belgák egyik legsikeresebb énekesnője látogat Magyarországra: Selah Sue az A38 Hajón mutatja be új albumát.
A polgári légügyi hatóság adatai szerint csak az idén további 12 hasonló eset történt Kínában.
Ez megmagyarázhatja, miért híznak egyesek, míg mások nem, pedig nagyjából azonos mennyiségű zsírt és cukrot fogyasztanak.
A belgák egyik legsikeresebb énekesnője látogat Magyarországra: Selah Sue az A38 Hajón mutatja be új albumát.
A külgazdasági tényezők hatékonyan tudják alátámasztani a nemzetgazdaság teljesítményét – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, a délelőtt közzétett külkereskedelmi adatokra reagálva.
Az orosz főpolgármesteri hivatal elutasította azt a kérelmet, hogy megörökítsék az ellenzéki politikus emlékét.
A kitüntetésben nem csupán sportolók, hanem művészek is részesülhetnek.
Megkóstoltuk, milyen paprikás csirkékhez lehet majd hozzájutni az idei Gourmet Fesztiválon.
Ugyanakkor több, potenciálisan mérgező összetevőt is találtak a termékekben.
Legalább hárman életüket vesztették, többtucatnyian pedig megsérültek.
Zombor szerint az alacsony bérek mellett ez a legnagyobb probléma.
A „vörös hölgyet” tizenhatezer évvel ezelőtt helyezték végső nyugalomra a spanyolországi El Mirón-barlangban.
Van, aki haladást észlel, míg mások problémákat látnak.
Oázis a város közepén – írta a The Guardian a szigetről a kontinens legjobbjait listázó cikkében.
Még az első félévben szeretnék kiírni a mosógépcsere-programot.
Az államfő és a miniszterelnök is magának követeli a hadsereg irányítása feletti jogot.
Minden híresztelést át akar nézetni a felügyelőbizottsággal az MPB.
A tervek szerint a megrendelt korvetteket 5 éven belül adják át.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján minden károsultnak százszázalékos kártérítést tudnak nyújtani.
A középpályás Kevin-Prince Boatenggel és a csatár Sidney Sammel azonnali hatállyal szerződést bontott a német labdarúgó-bajnokságban hatodik Schalke 04 csapata.
Többször előfordult, hogy fehér rendőrök fegyvertelen feketéket lőttek agyon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.