Váratlanul elmondta az igazat Magyar Péter EP-képviselője arról, miképp árt Brüsszel a magyar kórházaknak
Új értelmet nyert Magyar Péterék korábbi, az egészségügyet lejárató kampánya a Tisza Párt brüsszeli vallomása után.

Új értelmet nyert Magyar Péterék korábbi, az egészségügyet lejárató kampánya a Tisza Párt brüsszeli vallomása után.

Az adminisztratív és pénzügyi terhek csökkenése mellett az állami nyilvántartások továbbra is tartalmazzák majd.

Több kerületben számítani kell lezárásokra szombaton és vasárnap is.

A büntetőügyvéd szerint, ha beigazolódik a gyanú, akár ötéves szabadságvesztést is kaphat a Magyar Péteréket legalább százmillió forinttal támogató baloldali milliárdos.

Még tollat is hozott hozzá.

Végre búcsút inthetünk a tömött pótlóbuszoknak ezen a vonalon.

A fronthatás kevésbé, de a vírusok annál inkább gondot jelentenek.

Matusik Tamás a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószerlaborjának gyanúsítottjait eresztette ki.

Újra aktív a baloldali roncsderbi.

Többen felmondhattak a XII. kerületi önkormányzatnál.

A vadászkullancs a krími-kongói vérzéses láz terjesztője.

Már négyszer okoztak bosszúságot a fővárosban közlekedőknek.

A kormányhivatal több észrevételt tett a ferencvárosi önkormányzat működésével kapcsolatban.

Élő adásban jelentette be betegségét.

A buszt lerohanták a rendőrök, és ki is ürítették.

Rengeteg kábítószert adtak el.

Magyar Péter embere ugyanazt a taktikát választotta, mint főnöke.

Munkatársunk televíziós újságíróként vívta ki szülővárosa rangos elismerését.

Soha nem látott, kíméletlen jogszabályok jönnek, hiszen szerdán a parlament megkezdte a drogellenes törvényjavaslat vitáját.

Állítja, hogy önkéntesként védi a Tisza Párt elnökét.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Senki által megnem választott, ősbaloldali figurák vették át a hatalmat a XI. kerület felett.

Napkitörés, geomágneses vihar: izgamakat tartogat az éjszaka.

Ideglenes forgalmi rend várható Óbudán.

Nem betegség miatt tűnt el a nyilvánosság elől a pártelnök

Offenzíva a Donyecki Népköztársaságban.

A Zelenszkij-kormányhoz köthető hálózatok a háború alatt is milliárdos üzleteket kötnek.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.

Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a magyarok történetét Levedi vajda történetével indítja.

2015. november 13-án szörnyű terrortámadás érte Párizst. A szörnyű események tízéves évfordulóján rendezik meg az ukránok elleni vb-selejtezőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.