Munka mellett árulta a kábítószert egy férfi
A lebukott díler maga is fogyasztott a speedből és az ecstasyból.

A lebukott díler maga is fogyasztott a speedből és az ecstasyból.

Az NMHH kutatása szerint az idősebbek kritikusabbak a médiumokkal szemben, mint a fiatalok.

Az egyszülős családok nyolcvan százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét.
A lebukott díler maga is fogyasztott a speedből és az ecstasyból.

Az NMHH kutatása szerint az idősebbek kritikusabbak a médiumokkal szemben, mint a fiatalok.

Az egyszülős családok nyolcvan százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét.

Kábítószergyanús fehér port találtak a kertben.

A program előre fizeti ki az ösztöndíjat, amely több esetben magasabb is az Erasmus nyújtotta összegnél.

A bábként politizáló főpolgármester új gazdát talált, régi szövetségesét, Baranyi Krisztinát is feláldozza Magyar Péter védelmében.

Több mint harminc négylábú szolgál a szervezet kötelékében.

Ruszin-Szendi Romulusz többször elmondta a NATO és az EU vezérkari főnökeinek, hogy segíteni kellene Ukrajnának, mert „az erő igazából a mi oldalunkon van”.

A püspökladányi rendőrök a Delta programban gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves szerepi dílert.

Hárman estek neki a fiatal nőnek, az elkövetőket letartóztatták.

A szabaddá tett online szakrendelő választással gyorsabban és egyszerűbben juthatnak el vizsgálatra a betegek, mint azelőtt.

A Tényellenőr oknyomozó portál bemutatja a valóságot, amit a két balliberális portál igyekezett letagadni.

A Tisza Párthoz közel álló hajdúböszörményi képviselő, Nagy Péter Martin elismeréssel említette, hogy a kommunista rendszerben erőszakot alkalmaztak a papok ellen.

A Heves vármegyei város és Kelet-Szlovákia központja közösen dolgozik a fiatalok helyben tartásán.

A miniszterelnök az árrésstop bevezetésének okait, a gyülekezési törvény módosítását és az EU-csúcs fejleményeit is ismertette a közmédia brüsszeli stúdiójában.

A klinikai szakpszichológus szerint kiszámíthatatlanok a következmények, ha egy gyermek részt vesz a pride-on.

A kettős fronthatás miatt az erre érzékenyeknél jelenkezhetnek problémák.

Kerüli a válaszadást a Tisza-vezér az ügyben, amivel a szimpatizánsait is feldühíti.

Jakab Péter ma már a DK-nak udvarol.

Továbbra is rejtély, pontosan milyen pénzekből gazdálkodik a Tisza, illetve hogy miként finanszírozták a tavalyi, milliárdos kampányt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ellenzék a nemzeti konzultáció ellehetetlenítésén ügyködik.

A magyar békefenntartók is részt vesznek a tűzszünet fenntartásában.

Mutatjuk a részleteket.

A budai kerületben nyert teret a levitézlett baloldal.

Mindkét félnek megfelelő a helyszínválasztás.

Az orvosok szerint az alapvető orvosi ellátás hiánya idézte elő a súlyos járványt.

A külföldi sajtó még mindig cikkez Orbán Viktor sikeréről.

Nem aprózták el a fellépőket a paloznaki fesztivál szervezői.

Három százalékot.

A miniszterelnök fontos témákról beszélgetett az ATV műsorában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.