Ma harminc éve fogadták el a Bokros-csomagot, amely mindent megváltoztatott Magyarországon
Máig égetően hiányoznak a 30 évvel ezelőtt meg nem születettek – vélekedett Szalai Piroska.

Máig égetően hiányoznak a 30 évvel ezelőtt meg nem születettek – vélekedett Szalai Piroska.

Súlyos sérülést szenvedett.

Csoportos garázdaság miatt indult eljárás.
Máig égetően hiányoznak a 30 évvel ezelőtt meg nem születettek – vélekedett Szalai Piroska.

Súlyos sérülést szenvedett.

Csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

A rendőrség segítséget kér.

Hatalmas vihar tombolt a városban, pincéket öntött el a víz.

Trükkök százaival próbálja menteni a menthetőt Magyar Péter, de ez a botrány minden bizonnyal rá fog égni a Tisza Pártra.

A kormánypártok képviselőjelöltje elmondta, az újpestiek jobbat érdemelnek a három rendben is elítélt bűnöző Varju Lászlónál.

Március 17-től legfeljebb tízszázalékos árrést alkalmazhatnak az üzletek 30 alapvető élelmiszer esetében.

Így javítana Magyar Péterék lopott ötletből készült kampánydalán Orbán Balázs

Mutatjuk, mi a valóság.

A miniszterelnök a nemzeti ünnep műsoráról tárgyalt a rendezővel.

Hann Endre közvélemény-kutató cége megint vaskos előnyt mért a Tisza Pártnak, holott az elmúlt hónapokban kiderült, hogy ezek a felmérések teljesen megalapozatlanok.

Hűségnyilatkozatot írt alá Magyar Péter az ukrán háború támogatásáért, amely az EP honlapján is látható volt egy ideig.

Az ukrajnai fegyverszállításokat támogatta az aláírásával is Magyar Péter.

Fotók a cikkben.

Egy család árulta a kristályt.

A Tisza Párt elnöke bármit kitalál, hogy elterelje magáról a gyanút, de még saját pártja is lebuktatta.

Több száz diák lett rosszul.

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embereket fogtak el és vettek őrizetbe a rendőrök Békés vármegyében.

Szentkirályi Alexandra felhívást intézett a fővároshoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A baloldali médium azért az álhírterjesztésből is kivette a részét.

A háború sújtotta országban a „busifikáció” mindennapossá vált.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

Damir Krznar, Vladimir Radenković és Arne Slot. Ez a három edző egymással soha nem találkozott, a Rapid Sportban most mégis összejöttek.

Világpremieren jártunk a Millenárison.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.