Jöhetnek a jogosítvány előtti pszichológiai vizsgák?
Ősszel kezdődik a magyar KRESZ felülvizsgálatának társadalmi vitája.
Ősszel kezdődik a magyar KRESZ felülvizsgálatának társadalmi vitája.
A rendőrség nyomoz. Egy ilyen tett közösség tagjai elleni erőszakként is értékelhető, gyűlölet-bűncselekménynek tekinthető.
Bejegyezte a bíróság A Nép Pártjánt.
Ősszel kezdődik a magyar KRESZ felülvizsgálatának társadalmi vitája.
A rendőrség nyomoz. Egy ilyen tett közösség tagjai elleni erőszakként is értékelhető, gyűlölet-bűncselekménynek tekinthető.
Bejegyezte a bíróság A Nép Pártjánt.
Megemelték a diákoknak szánt összegeket.
Öten.
A sportrendezvényt gyakorlatilag az utolsó pillanatig ellenző és ekéző főpolgármester közösségi oldalán elismerte, hogy a világbajnokság „igazán jól sikerült”.
Budapest a nyár közepe óta folyószámlahitelből működik, de a városvezetés nem hajlandó felhagyni a pénzszórással.
A tehetséggondozásban részt vevő tanárok havonta nettó 75 ezer forint ösztöndíjra pályázhatnak, amely tíz hónapon át, szeptembertől júniusig jár.
Minden készen áll az iskolakezdésre Rétvári Bence szerint.
A pokoli hőségtől a felhőszakadáson át, a nagy méretű jégig.
Ebben a kilenc vármegyében találkozhat majd gyérítő járművekkel.
Tóth Erik szerint a realitás az, hogy az önkormányzati választáson a baloldali pártok összefognak egymással.
És még ki is rabolták.
A bejegyzést rövid idő alatt több mint 6300-an osztották meg, vagyis rengeteg emberhez eljutott az álhír.
Vádat emeltek a két gyilkossal szemben.
A vandálok több, a Pest felé vezető oldalon lévő Szent Korona kőkeresztjét rongálták meg.
Az egyik szökésben lévő bűnöző esetében a nyomravezetői díjat ötszázezer forintról kétmillió forintra emelték.
A tolvaj annyira meglepődött a határozott fellépésen, hogy hanyatt-homlok elmenekült az ablakon keresztül.
A Somogy vármegyei rendőrségre érkezett is bejelentés a kendős férfi miatt.
Egy felmérés szerint a fővárosiak háromnegyede a világbajnokság megrendezése mellett volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a nő nem azért ment heti kétszer a magánrendelésre, hogy meggyógyuljon.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri tanácsadója szerint a védekezésnél három-négy nap alatt összeállt minden, míg korábban ehhez egy-két hétre volt szükség.
A DK elnöke kiosztotta a Tisza Pártot.
Ködösítenek bevételeikről Magyar Péterék.
Magyarország, XXI. század.
Gyurcsánnyékkal kötött paktumtrükkel lehet csak életképes a Karácsony Gergely által létrehozandó újbaloldali nagykoalíció a fővárosban.
A felvételen jól látható a teherautó kálváriája.
A helyi újságírókat a történelmi múlt ellenére egyáltalán nem érdekelte a szerda esti találkozó, őket maximum az izgatta elsősorban, hogy a Premier League-ben szereplő Southamptontól kölcsönvett Samuel Edozie hogy érzi magát Brüsszelben.
Toni Kroos feltette a nagy kérdést, miután újra témává vált Cucurella kezezése.
A miniszterelnök Dunaszekcsőn tartott szemlét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.