Medvegyev: Macront és Merzet a fogaikról fogják azonosítani
Az orosz politikus közösségimédia-bejegyzésében „kétpetéjű ikreknek” nevezte a két nyugati vezetőt.

Az orosz politikus közösségimédia-bejegyzésében „kétpetéjű ikreknek” nevezte a két nyugati vezetőt.

Kijevnek meglehetősen sok katonára lesz szüksége.

Az Európai Unió tagállamai fontolgatják a külpolitikai döntéshozatal reformját.

Friedrich Merz azt mondta, nincsenek tévképzetei arról, hogy a háborúk miként érnek véget.

A francia vezetők szerint a tett szégyenteljes és elfogadhatatlan.

Egy új felmérés szerint az ukránok többsége nem a harc folytatását, hanem a béketárgyalásokat támogatja.

A Hamász egyelőre nem erősítette meg szóvivője halálát.

Washington bírálja Európa kettős játékát, Brüsszel pedig újabb szankciókat készít elő.

Komoly munkálatok zajlanak a Fehér Ház Rózsakertjében.

Elképesztő felvétel.

A miniszterelnök politikai igazgatója kemény üzenetet küldött a háborúpárti brüsszeli vezetőnek.

Politikai ambíció húzódhat a kormányzó szembenállása mögött?

Ziblatt szerint a mai politikai helyzet hasonló a weimari Németország válságához.

Zelenszkij országában napról napra verik, bántalmazzák és megalázzák azokat a férfiakat, akik nem hajlandók életüket adni az értelmetlen háborúért.

Cseh gyártmányú támadó drónokat kezdtek használni az ukránok.

Az orosz–ukrán háború lezárására tett erőfeszítéseivel érdemelte ki a jelölést a képviselő szerint.

Életfogytiglant kapott.

Szürreális videón, hogyan úszta meg a kényszersorozást egy áldozat.

Moszkvát provokálja az ukrán elnök.

Kapcsolataik további javítását ígérik.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.