Már a londoni karnevál első napján több mint száz embert letartóztattak
Tavaly két gyilkosság is történt.

Tavaly két gyilkosság is történt.

Több száz lövést adtak le.

Az együttes tagja tagadja az ellene felhozott vádat.
Tavaly két gyilkosság is történt.

Több száz lövést adtak le.

Az együttes tagja tagadja az ellene felhozott vádat.

Kanada kormányfője behódolt Donald Trumpnak.

A békét a magyar miniszterelnök hozhatja el.

A rapper szerint „mindenhol ott van” az LMBTQ+ téma a gyerekfilmekben.

Niedermüller Péter polgármester is részt vett az ünnepségen.

A fehér házi nyilatkozatban a konfliktus lezárásáról beszélt.

Az Európai Bizottság nem lép fel az energiabiztonságot érintő támadások ellen.

Több millió dolláros kártérítési per indulhat a Boeing ellen.

Az elnök szerint a szimbólum megszentségtelenítése felbujtás.

Légvédelmi rendszereket is kap Ukrajna.

Tusk a háború utáni segítségnyújtásról is beszélt.

A TCK emberei semmire és senkire nincsenek tekintettel.

Négy európaiból három ért egyet azzal, hogy az államnak fel kell lépnie a politikai nyomásgyakorló szervezetek külföldi finanszírozásával szemben.

Amerikai vezetéssel folyik az előkészítés.

Az ukránok mindössze egynegyede bízik a toborzóközpontokban.

Csak egyetlen lehetőség maradt.

Ukrajna vagy egy nukleáris konfliktusba sodródik, vagy belső rezsimváltással kell szembenéznie.

Posztjaiban kamuhíroldalaknak nevezte az ABC-t és az NBC-t.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.