EU-s országok lehetnek érintettek az ukrajnai fegyvercsempészetben
Ukrajna hadseregében rendszerszintű a korrupció.

Ukrajna hadseregében rendszerszintű a korrupció.

A cél egy mesterségesen előidézett technológiai katasztrófa.

A kormány abban érdekelt, hogy jó lehessen az együttműködés.
Ukrajna hadseregében rendszerszintű a korrupció.

A cél egy mesterségesen előidézett technológiai katasztrófa.

A kormány abban érdekelt, hogy jó lehessen az együttműködés.

Elmondta, mekkora károk keletkeztek a templomban.

A szerződés nemcsak katonai segítségnyújtásról szól.

Mutatjuk, kiket cseréltek le.

Az épületben menekülteket szállásoltak el.

Új dimenzióba lépett az együttműködés két megállapodással.

Újra napirenden a sorkatonaság.

Brüsszel támadást indított az európai mezőgazdaság ellen.

Az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.

Ezúttal a palágykomoróci templom felgyújtásának ügyében.

Kiadták a parancsot: kell az ember a frontra!

A köztársasági elnök határozott üzenetet küldött az ukrán hatóságoknak.

Újabb döbbenetes részletek derültek ki a katasztrófáról. A vizsgálóbizottság nem zárta ki a szándékosságot.

Moszkvában ünnepélyesen adták át útlevelét.

Milánóban egyre több embert ér támadás az afrikai és más migráns hátterű elkövetők részéről.

Az Európai Bizottság akkor akarja szétszedni az agrártámogatási rendszert, amikor a gazdáknak a legnagyobb szükségük lenne rá.

A szakértő szerint minden a politika tudtával és jóváhagyásával történik.

Az elmúlt tíz évben 145 nagy amerikai vállalat magyarországi beruházásához adott a kormány támogatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.