Megfékezték az erdőtüzeket Törökországban
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.

Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.

Az ukrán parlament a jövő héten ismét szavazni fog.

A kérelmet a tavaly decemberi szükségállapot kihirdetésével összefüggésben nyújtották be.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.

Az ukrán parlament a jövő héten ismét szavazni fog.

A kérelmet a tavaly decemberi szükségállapot kihirdetésével összefüggésben nyújtották be.

DNS-vizsgálatok segítségével próbálják azonosítani a holttesteket.

Rutte interjúja élénk reakciókat váltott ki Moszkvában is.

A teherhajót mintegy 95 kilométerre a jemeni Hodeida kikötőjétől érte támadás.

A techmilliárdos bejelentette az Amerika Párt megalakulását.

Lula da Silva brazil elnök a BRICS-csoport állam-, illetve kormányfőinek Rio de Janeiróban tartott kétnapos csúcstalálkozójának megnyitóján beszélt a védelmi kiadások növeléséről.

Az orosz elnök a BRICS-csúcson mondott beszédet.

A NATO-főtitkára egy interjúban mondta el, mit gondol az amerikai elnökről.

Az ukrán elnök Telegram-csatornáján keresztül üzent.

A radikális szervezet közölte: addig nem teszik le a fegyvert, amíg Izrael nem hagyja el Libanont.

Kijev polgármestere felszólította Friedrich Merz német kancellárt, hogy tartsa be korábbi ígéretét, és szállítson Ukrajnába Taurus manőverező robotrepülőgépeket.

Egy felmérésből kiderült, a válaszadók egyötöde már kifizette a nyaralását.

Csehországban október 3-án és 4-én tartják meg a képviselőházi választásokat.

Nyolc diák sérüléseket szenvedett.

A Tűzfalcsoport közösségi oldalán tárta fel a tényeket az ukrán elnök bizalmasáról.

Az orosz elnök egyértelmű kijelentést tett.

A spanyol szocialista kormány korrupciós botrányaival kapcsolatban az Európai Bizottság csak hallgat, vagy épp „nemzeti ügynek” nevezi azokat.

Ali Hamenei ajatollah hosszabb ideje nem szerepelt nyilvánosan, sokáig bunkerekben rejtőzött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.

Három hónappal toldották meg a volt igazgató és társai kényszerintézkedését.

Aki fizet, az rendeli a zenét.

Szülinapos a magyar rock fenegyereke, 80 éves lett Nagy Feró, a Beatrice frontembere, aki lélekben 30 évesnek érzi magát.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Ez elég őrülten hangzik, de mégsem alaptalan.

A Málta elleni győzelem után már a követező feladat lebeg a válogatott szeme előtt.

Nem volt könnyű dolguk a névválasztásnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.