A kubai mulatók sztárjai Budapesten
Utoljára turnézik Európában a kubai Habana Social Club.
Utoljára turnézik Európában a kubai Habana Social Club.
Egymilliárd forintot költ erre a célra a kormány.
Schubert Gusztáv rövid, de súlyos betegség után múlt éjjel hunyt el.
Utoljára turnézik Európában a kubai Habana Social Club.
Egymilliárd forintot költ erre a célra a kormány.
Schubert Gusztáv rövid, de súlyos betegség után múlt éjjel hunyt el.
A Kossuth rádió vendége Péterffy András, a Dunatáj Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.
Pénteken Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotását a május végén elhunyt Tompos Kátya emlékére vetítik le a szervezők.
Nagyszabású koncerttel ünnepel június 15-én a harmincves Junkies.
Közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül június 22-ére.
Megjelent a kárpátaljai Együtt című folyóirat idei második száma.
Az Orpheusz kertjében & Pomona igazi meditatív, spirituális utazás.
Jubileumi koncertet ad Andrea Bocelli az MVM Dome-ban.
Ki volt Cziffra György?
A Kossuth rádió Az este című műsorának vendége Lukácsy György, a film társrendezője volt.
A megnyitót a Fővárosi Nagycirkusz összművészeti produkciói kísérték.
Kásler Miklós szerint meg kell tartani ősi szokásainkat.
Amit őrizni tudsz címmel jelent meg a napokban a Kossuth-díjas színművész tizedik verseskötete.
Június 15-én rendezik meg a Dankó Pista-emléknapot.
Zenéit az is ismeri, aki a nevét nem.
Országszerte belefuthatunk majd a költészetbe.
A bábegyüttes formálta meg a Süsü, a sárkány szereplőit.
Eddig államtitkár volt, most Csák Jánost váltja a tárca élén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A teátrum több mint négyszáz előadást tartott.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
Az Örkény István Színház jelentette be a hírt.
A Szigeten már kétszer is láthattuk őket, most a Barba Negrában saját show-val készülnek.
Irodalomterápiás foglalkozáson is részt vehetünk a Múzeumok éjszakáján a Hagyományok Házában.
Carlos Santana a világbéke előmozdítására szervezne fesztivált.
A hamarosan birtokba vehető park különleges helyszíne a főváros arculatának.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.