Kerkez Milos és Arne Slot frizurájával szórakozik egy ismert angol humorista + videó
A hétfő esti Newcastle elleni rangadó előtt a humor és a lazaság is fontos része a Liverpool felkészülésének.

A hétfő esti Newcastle elleni rangadó előtt a humor és a lazaság is fontos része a Liverpool felkészülésének.

Piros Zsombor élete első GS-főtáblás szerepléséért küzd, Bondár Annát ezúttal is elkerülte a szerencse.

„Olyan dolgokat csináltunk a pályán, amiket nem így beszéltünk meg” – mondta az osztrákok edzője.

Az azeriek már most úgy beszélnek, mintha kiejtették volna a magyar bajnokot.

A hétvégének lesz magyar szereplője is, hiszen a MotoE-ben rajthoz áll az összetett 11. helyén álló Varga Tibor.

Gulácsi Péterrel a kapuban, Bayern München–Lipcse rangadóval rajtol ma a Bundesliga új idénye.

Nem akármilyen meccset hozott a svéd Häcken és a kolozsvári CFR összecsapása.

Az ETO FC Gavric góljaival győzte le a Rapidot, a visszavágóra különvonat indul Győrből.

Opavszky Márk bízik benne, nem jön közbe hátráltató tényező a döntőben.

A győriek az előzetesen lényegesen esélyesebbnek tartott Rapid Wien 2-1-re legyőzték hazai pályán

Gálfi Dalma és Udvardy Panna egymással mérkőzik meg a főtáblás szereplésért a US Openen.

A két csapat hétfőn egymás ellen játszik a Premier League második fordulójában.

A jobbhátvéd poszton Conor Bradley után Jeremie Frimpong is kidőlt sérülés miatt a Liverpoolból.

A magyarok szinte tökéletes napot zártak, az égi áldás nem kímélte a résztvevőket.

A 226 centire nőtt Pavel Podkolzint az amerikai profi kosárliga tíz legmagasabb játékosa között tartják számon.

Az algériai az olimpiai döntő óta nem bokszolt, a nők között vélhetően soha többet nem is fog.

Az Inter Miami két büntetőt is lőhetett a meccsen.

A kiszemelt támadó a most zajló szezonban hét meccsen lépett pályára, ezeken öt gólt rúgott.

A nőket verő Tank még sosem bokszolt könnyűsúlynál feljebb.

A magyar teniszező a US Open előtt Winston-Salemben parádézik.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.

Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

“He was a distinctly serious little child,” Erzsebet Sipos revealed, sharing one of the prime minister’s secrets.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.